Lupita Nyong'o pörgésben verhetetlen

Lupita Nyong'óra először talán 2014-ben figyelt fel a divatvilág: a 12 év rabszolgaság sztárja ugyanis annyira jól öltözött fel minden vörösszőnyeges megjelenéséhez, hogy nem lehetett nem észrevenni. Neki köszönhetően 2014 elején, a Golden Globe után elkapkodták a tehetős nők a 7000 dolláros Ralph Lauren ruha másait, melyben részt vett az eseményen, és a sajtó azóta kiemelt figyelemmel követi minden megjelenését. A 2014-es Oscar-gálán csodaszép Prada estélyiben pörgött, mellyel azonnal be is táncolta magát az év legjobban öltözöttei közé, de ezen a ponton kicsit elbízhatta magát, ugyanis egy irtó béna ruhában látogatott el 2014 végén a MET gálára (meg kell hagyni, abban is ügyesen pózolt).

Azóta valahogy nem alkotott maradandót a vörös szőnyegen – egészen idáig. Merthogy a 68. Cannes-i Filmfesztivál nyitóestjére egy csodaszép, smaragdzöld Gucci estélyit adtak rá a stylistok, melyben biztos, hogy ismét felkerül mindenféle "legjobbak" listákra. Pont ezzel a ruhával kapcsolatban figyeltek fel a Getty Images képszerkesztői arra, hogy Nyong'o minden királylányos ruhában megperdül párszor a vörösszőnyegen, hogy még látványosabb fotók készülhessenek róla: nagyon jó taktika, tényleg lenyűgöző a legtöbb kép, ahol a csodaszép anyagok röpdösnek körülötte. (Eddig talán csak egy ruhát nem pörgetett meg, a később lenyúlt majd megkerült, hamis gyöngyökkel kivert Calvin Klein estélyit.) A galériában megnézheti, milyen szépen pózol Nyong'o Cannes-ban és a korábbi fontos eseményeken: Oscar-gálákon, Golden Globe-okon, MET-gálákon. Mindenhol istenien.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra