Újabb pont került a Gucci-Guess vita végére

Olvasási idő kb. 3 perc

Hat éve áll perben a két divatcég - a Guccira rájár a rúd.

Fotó: Alexander Tamargo / Europress / Getty

Eseménydúsan indul a 2015-ös év a Guccinál: nemrég bejelentette az új kreatívigazgatójának személyét, most pedig egy többéves pereskedésének is vége lett. A Guess-szel való nézeteltérés évekkel ezelőttre húzódik vissza, amikoris az olasz divatház beperelte az amerikai márkát, mondván azok jogtalanul használják a G betűt a termékeiken. Január 30-a fordulónap volt a történetben, hiszen a párizsi bíróság meghozta döntését: a Guess nem követett el se védjegysértést, se hamisítást és tisztességtelen versenyt sem folytatott az olasz divatházzal szemben.

A Gucci 17,5 milliárd forintnak megfelelő eurót követelt (szerintük ekkora káruk keletkezett), ezzel szemben még neki kellett fizetnie 30 ezer eurót (9,5 millió forintot). A Gucci képviselője azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem értenek egyet a döntéssel és fellebbezéssel élnek majd – olvasható a Fashionistán, ahol egyébként a koppintásgyanús cipőket is megnézheti.

Nem ez a Guess első győzelme a luxusházzal szemben: bár 2012-ben a New York-i bíróság kimondta, hogy a Gucci 5 levédett logójából 4-et lemásolt, a 124 millió dolláros kártérítési igényből mindössze 4,7 milliót (1 milliárd forintot) kellett megfizetnie. Ez pedig főleg annak fényében nevetséges, hogy a cég 2011-es bevétele 2,7 milliárd volt – dollárban. Az akkori per könnyektől sem volt mentes, mi viszont értetlenül állunk a helyzet előtt: ha valaki koppint egy ötletet, az előbb-utóbb úgyis kiderül és borzasztóan ciki szakmailag. Miért éri meg? Valószínűleg a Guccira nem szívesen költő, de hasonló életérzést kívánó vásárlóréteg által a cégnél hagyott dollármilliós bevétel láttán a bűntudat is kisebb.

Az akkori döntés két dolog miatt alakult úgy, ahogy: a bírák szerint a Guccinak már a 2009-es feljelentés előtt perelnie kellett volna (a budapesti Andrássy úthoz hasonlóan a két üzlet sok városban egymáshoz nevetségesen közel helyezkedik el, így biztos, hogy korábban is belefutottak már a kérdéses darabokba). A második érv pedig az volt, hogy a Guess nem hamisította, hanem átdolgozta a Gucci logóit, a bíróság pedig következetesen csak azokban az ügyekben állapít meg másolást, amikor minden varrás/forma/stb. egyezik.

Fotó: Cameron Spencer / Europress / Getty

A következő lépést viszont már a Guess tette meg és kérvényezte, hogy érvénytelenítsék a Gucci 3 bejegyzett védjegyét: a gyémántalakú mintát, a G logót és a Flora névre hallgató virágmintát. A bíróság törölte is őket és megállapította, hogy a Guess négyszögletű G betűkkel díszített logója nem a Gucci dupla G mintájából született. Az olasz divatház természetesen fellebbezett a döntés ellen, amihez mellékelt egy 2014 szeptemberi bírósági nyilatkozatot is, mely szerint "a Guess folyamatos, Gucci-motívmokat utánzó hozzáállása nem más, mint a márka kizsákmányolása".

Hiába nyerte meg a pert, a Guess vezérigazgatója kikelt magából és szerinte a Guccit is magába foglaló konszern, a Kering vezetője, François-Henri Pinault-t rabolja az idejét. "Hat éve, hogy a Gucci állandóan perel minket és minden egyes alkalommal veszít. Sőt, nem elég, hogy az olasz perben elveszítette néhány védjegyét, most a francia bíróság is érvénytelenítette őket. Továbbra is azt hiszem, hogy ezek a jogi csatározások csak időpocsékolások és ezt az időt és energiát inkább az üzletre kéne fordítanunk. Úgy tűnik, Pinault ezt nem így gondolja" – mondta Paul Marciano.

A francia döntéssel kapcsolatos fellebbezés miatt a történet valószínűleg itt nem ér véget.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.