Tuti tippek a stabil tejszínhabhoz

Olvasási idő kb. 4 perc

Nem kell tartani a habtejszíntől, csak odafigyelni néhány alapszabályra, akkor mindig sikerül a tökéletes tejszínhab.

Jó néhány recept kardinális része a jó állagú, stabil tejszínhab – aminek az elkészítése sokak mumusa, – ehhez adunk néhány tippet, majd mutatunk egy receptet, amiben rögtön kulcsszerepet játszik a sikeresen felvert tejszínhab.

Fotó: Shutterstock
  • Tejszínhab készítéséhez legalább 30% zsírtartalmú, ún. habtejszínre (állati eredetű) van szükség – az alacsonyabb zsírtartalmú főzőtejszínt tehát felejtse el, ha habot szeretne!
  • A legtöbb boltban általában 30% zsírtartalmú habtejszíneket lehet találni, de elvétve néhány 35% százalékos zsírtartalmúba is bele lehet futni – ekkor érdemes ezeket választani, ugyanis minél magasabb a tejszín zsírtartalma, annál könnyebben fogunk belőle szép, kemény tejszínhabot készíteni.
  • A magas zsírtartalom mellett a másik fontos szabály, hogy csak jól behűtött tejszínből lehet kemény tejszínhabot készíteni. Ehhez jó, ha legalább egy napig a hűtőben volt a tejszín - nyilván az uht-ról beszélünk -, akár a mélyhűtőben is eltölthet pár órát, az sem árt neki, ha már jégkásás, amikor nekilátunk. Figyeljünk arra, hogy lehetőleg a hab készítéséhez használt eszközök (edény, habverő) is hidegek legyenek – például ne közvetlenül habverés előtt mossuk el forró vízzel!
  • A habveréshez használhatunk kézi vagy elektromos habverőt is – utóbbi nagyban meg fogja könnyíteni a dolgunkat. A habverést lassabb mozdulatokkal/alacsonyabb fokozaton kezdjük, majd ahogy kezd sűrűsödni a tejszín, verjük gyorsabban/nagyobb fokozaton, míg kemény nem lesz.
  • Vigyázzunk, ha tovább verjük a tejszínt, mikor már elérte a megfelelő kemény állagot, akkor szemcsés lesz (túlvert tejszínhab), végül teljesen szétválik a vaj és a savó.
  • Ha sütemény díszítéséhez szeretnénk használni a tejszínhabot (mint a receptben szereplő piténél), akkor érdemes a maximum 1-2 órával a tálalás előtt elkészíteni.
  • A tejszín állagának rögzítéséhez, „fixálásához” lehet ún. habfixálót is használni. A mi kedvencünk ehelyett viszont egy nagyon egyszerű (és sokkal természetesebb) trükk: ha egy kevés mascarponét adunk a tejszínhez, sokkal könnyebb lesz felverni, és tartósabb is lesz az így készült hab – a mascarpone ugyanis megemeli a tejszín zsírtartalmát. Másfél deci tejszínhez kb. egy evőkanál mascarponét érdemes számolni. Egy mascarponés tejszínhabbal díszített pohárdesszertért kattintson ide.
  • Sokan esküsznek a növényi tejszínekre (ezeket sokszor cukrászhab néven forgalmazzák), mivel ezekből pikkpakk lehet kemény, tartós habot készíteni. Hacsak érzékenység nem áll fenn az állati eredetű tejszínnel szemben, szerintünk inkább felejtse el ezeket a növényi tejszínhabokat, ízben a közelébe sem érnek az állati eredetű társaiknak, és általában hidrogénezett pálmazsírból és hasonlókból állnak, nem túl bizalomgerjesztő az összetevőlistájuk.

És akkor lássuk a receptet!

Ez a pite ízében a klasszikus feketeerdő tortára hajaz, hiszen a tortához hasonlóan a csokoládé, a tejszínhab és a meggy hármasára épül. Az alapja egy roppanós kakaós omlós tészta, amibe konyakba alaposan beáztatott meggyet és lágy csokikrémet teszünk, majd a tetejére vaníliás tejszínhab jön- ettől lesz igazán lágy-krémes összhatásában ez a pite.

Fotó: Ötvös Zsuzsanna

Hozzávalók 4 kicsi (12 cm átmérőjű) vagy egy nagy pitéhez:

Omlós tészta:

170 g liszt 10 g holland kakaópor 120 g hideg vaj 40 g porcukor 1 kisebb tojás

Töltelék:

200 g étcsokoládé
2,5 dl habtejszín
1 ek. méz
30 g puha vaj
2-3 marék magozott meggy (fagyasztott is tökéletes kiengedve) kb. fél-egy deci konyak (elhagyható)

Díszítés:

2 dl habtejszín
2 csapott ek. porcukor
fél rúd vanília
pár szem meggy

1. A magozott meggyet a pite töltelékéhez egy napra annyi konyakba áztatjuk, amennyi ellepi. Ez a lépés elhagyható, ha például gyerekek is fognak enni a desszertből, ha a konyak a szűk keresztmetszet, akkor lehet helyette pl rum is.

2. Az omlós tésztához a lisztet, a kakaóport, az átszitált porcukrot és a kockákra vágott hideg vajat összemorzsoljuk kézzel, vagy aprítógépben morzsásra dolgozzuk. A tojást hozzágyúrjuk, és összeállítjuk a tésztát. Ha kicsit ragad vagy lágy, kevés lisztet adjunk még hozzá, ha viszont nem áll össze, akkor egy kevés tejfölt tegyünk hozzá. Folpackba csomagolva egy órára hűtőbe tesszük.

3. A tésztát lisztezett felületen 3-5 mm vastagra nyújtjuk, majd kibélelünk vele egy nagy vagy négy kisebb piteformát. Villával megszurkáljuk a tésztát, majd sütőpapírt teszünk rá, nehezéknek pedig kerámia pitesúlyt vagy szárazbabot: erre azért van szükség, hogy a pitetészta ne púposodjon fel sütés közben – ez a technika az úgynevezett vakra sütés.

4. 180°C-ra előmelegített sütőben 12 percig sütjük (ha egy nagyobb pitét sütünk, akkor 15 percig), majd eltávolítjuk a nehezéknek használt pitesúlyt vagy babot és a sütőpapírt, majd még pár percig sütjük. Hagyjuk kihűlni a kész pitetésztát.

5. A csokikrémhez a tejszínt forrásig melegítjük a mézzel, majd beledobjuk az apróra vágott étcsokoládét, és egyneművé keverjük. Hozzáadjuk a puha vajat is. Az omlós tésztakéreg alját kirakjuk az előzőleg konyakban áztatott, majd jól lecsepegtetett meggyel. A meggyes rétegre ráöntjük a csokikrémet. Hűtőbe tesszük a pitét kb. 2-3 órára.

6. A díszítéshez a tejszínhez hozzáadjuk a porcukrot és a kikapart vaníliamagokat, majd kemény habbá verjük. Habzsákba (vagy sima nejlonzacskóba) töltjük a tejszínhabot, és kis rózsákat nyomunk belőle a pitére. Meggyszemekkel díszítjük.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Ötvös Zsuzsanna
Ötvös Zsuzsanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.