Amikor megjelentek a Sugarbird Disney-s ruhái, nekünk az első, ami feltűnt a gügyögős Facebook bejegyzések képein, hogy a kollekció mennyire emlékeztet más márkák ruháira: így aztán adta magát, hogy részt vegyünk a márka sajtótájékoztatóján és feltegyük kellemetlen kérdéseinket, hisz tudjuk, hogy a Sugarbird szokott inspirálódni külföldi tervezők munkáiból.
Pozitívan csalódtunk és választ kaptunk mindenre; a Sugarbird nem akar high fashion márka lenni, az alapító-tervező, Jagasics V. Csonka Hedvig azzal a céllal vágott bele a tervezésbe, hogy minél szélesebb vevőkört szolgáljon ki, márkája erre törekszik, egyre nagyobb sikerrel. Arra van igény, amit a Sugarbird árul, ezért árulnak azt, amit. Interjú a hajtás után!
A Sugarbird legújabb kollekciója népszerű Disney figurák körül forog, az aranyos rajzfilmkarakterekkel, színes nyomatokkal díszített gyűjtemény már most hatalmas siker. Mielőtt még valakiben felmerülne, hogy a rajzokat csak úgy nyúlták a tervezők, tisztázzuk: a márka megvásárolta a jogokat a Disney-től. És hogy miért van az az érzésünk, hogy ezeket a rajzokat láttuk már valahol? Mert tényleg láttuk – nem azért, mert a Sugarbird koppintott, hanem azért, mert megvette a jogokat, csakúgy, mint más márkák.
Nem koppintás, licence
„Ami a Plútó-ruhát illeti, igen, alapvetően lesznek a high fashion márkákhoz rendkívül hasonló ruhák, mivel a karakter felhasználási lehetősége ugyanaz, mint amivel ők is dolgoztak. Ez egy elég komplex munka. Felhasználói kézikönyvekből kell dolgoznunk, komoly felhasználói szabályzatok és ajánlások is vannak, hogyan kell, illetve lehet használni a karaktereket. Valószínűleg ugyanazt a guide-ot használta 2009-ben Jean-Charles de Castelbajac is, mint mi, és ha valaki megveszi a jogokat, ő is használhatja ugyanúgy. Minden egyes tervet szigorúan ellenőriz a Disney központi irodája, mindent ők hagynak jóvá, de van lehetőség újító grafikákat is készíteni, mi például csináltunk Bambiból terepmintát” – mondja a Díványnak a márka alapítója, tulajdonosa és egyik tervezője, Jagasics V. Csonka Hedvig.
„Magát az egész licence-felhasználást is szigorúan követik és ellenőrzik. A high fashion-ök legtöbbször megkapják a karaktereket felhasználásra, pont azért, hogy ők divatba hozzák, trendet teremtsenek, a licence cégeknek pedig keresletet generálnak ezzel hogy mi, fast fashionok megvásároljuk a karaktert, és széles körben elérhetővé tegyük. Bár azért mi nem vagyunk (még) akkora nagy halak, mint a Zara vagy H&M, de a mi felhasználásunk is számukra példaértékű, mivel nem simán pólókra és casual ruhákra tesszük a karaktert, hanem egy nagyon csinos, csajos kollekciót készítünk belőle, alkalmi- és parti-viseletekre, és ez egy teljesen más piac, mint a Givenchy, vagy a Zara. Nagyon megválogatják azt is, hogy egyáltalán ki kaphasson Disney felhasználást. Komoly gazdasági és gyártási feltételeknek kell megfelelni mindamellett, hogy egy nagyon profi tervező is grafikusi háttérrel is kell rendelkeznünk. Magyar felsőruházati divatmárka eddig (anno az Aboriginalon kívül) még nem dolgozott a Disney-vel” – teszi hozzá Jagasics, akinek arra is van válasza, miben más az ő kollekciójuk, mint az, amit például a H&M-ben látunk.
„A vásárlók nagyon szeretik, igazából ilyen jellegű kollekció nem is nagyon készül: vagy a high fashion kifutóin, Jeremy Scott-nál, a Givenchy-nál láthatunk ilyet, vagy a fast fashion boltokban találunk leginkább pólókat, joggingokat. Csajos, miniruhás, bulizós, alkalmi szettekből nagyon kicsi a választék, ha megnézed a Bambi kollekciót, az is inkább arról szól, hogy csajos formában legyen megmutatva. És persze, van nálunk Miki egeres leggings is, de más anyagból, mint a fast fashionben, és erre is van igény” – tudjuk meg. Merthogy a Sugarbird ugyan inkább a fast fashion márkák közé sorolja magát, nem a high fashion dizájnerek közé, a márka egy „mid market fashion brand”, azaz valahol épp a kettő között lebeg.
„A high fashion jóval szofisztikáltabb, művészibb, egyedibb, inkább helyezi a hangsúlyt részletekre, és kevesebb fazonszámmal dolgoznak, mint mi. Mi havonta 50 féle ruhát gyártunk. Nekünk teljesen más a célcsoportunk, mint a nekik. De a háttérmunka ugyanaz. Ki kell találni, le kell tudni gyártani, és kell tudni adni. Ez a lényeg mindkettőnél.”
„Bambihoz például nehéz úgy hozzányúlni, mint más még soha”
„Ami a tervezést illeti: úgy áll össze egy munka, hogy van 3 grafikusunk, közülük egy street art művész és van három divattervezőnk. Leülünk együtt a tervezőkkel, jelen van a modellező is, megbeszéljük a témát, például Bambi kollekció, és akkor ötletelünk. Szeretnénk nem olyat csinálni, mint ami a high fashionnél van, de Bambihoz például nehéz úgy hozzányúlni, mint más még soha, mert háromféle használható kép van. Megbeszéljük, milyen minta legyen, milyen technikával nyomjuk az anyagra, ehhez a kollekcióhoz például előbb megterveztük a grafikákat, utána választottunk olyan anyagokat, amikre fel lehet nyomni a grafikákat. Sokszor az értékesítő is leül velünk, aki mindig kicsit visszahúz minket a földre, hogy ez nem lesz eladható, ez nem fog működni. Ez is nagyon fontos, mi nem szállhatunk el, mert el kell adnunk ezeket a ruhákat sok partnernek, akik ebből élnek. Muszáj eladhatót készítenünk. Továbbá, nekünk már nagyon meghatározott fazon- és darabszámaink vannak, nem lehet sem kevesebbet, sem többet gyártanunk a megadott ütemnél. A vevőinket ki kell tudnunk szolgálni, de túl sokat sem gyárthatunk: egy rossz döntés és borulhat a gyártástól az eladásig sok minden. A tervezésnél figyelembe kell vennünk, melyik varroda éppen mikor szabad és milyen jellegű árut tud varrni. pl, hiába akarunk mi alkalmi ruhát gyártani, ha éppen a pamutos varrodának kell a munka. Szóval ez egy nagyon komoly logisztika is egyben. Ki kell találni a fazont, ki kell találni, mi legyen rajta, ki kell gondolni milyen anyagból legyen és az mikor érkezik, ki tudja éppen kiszabni megvarrni, és hogyan tud ez beérkezni éppen kereskedő napra…havonta 50-60 fazon félét logisztikázunk, és ezekből nem kis mennyiségeket.”
Mi lesz a celebekkel?
„Az idéntől nem rukkolunk elő már több újabb celeb nevéhez köthető kollekcióval. A saját tervezőink és grafikusaink önálló kollekciói mellett a mesefiguráknak lesz nálunk saját kollekciójuk. Igyekszünk minél többször kijönni egy-egy mesehősös témával, negyedévente biztosan. All Stars kollekciónak hívjuk ezeket a meseprojekteket, mert a mi szemünkben ők az igazi örök sztárok. Az itt bemutatott kollekció fő figurája Bambi. De hamarosan egyre több mesefigurával fogunk dolgozni” – mondja a Szlovákiában már a hazainál nagyobb jelenléttel bíró Sugarbird mákra tulajdonosa, Jagasics v. Csonka Hedvig.
„A Sugarbird az elején valóban celebekkel népszerűsítette magát, és ők is velünk magukat. Akkor ez itthon egy új koncepció volt. Mostanra már nagyon sokan reklámoznak hasonlóképpen, én nem érzem, hogy nekünk ezt folytatnunk kellene. Arc helyett a termék kell, hogy előtérbe kerüljön, és a munka, ami a háttérben folyik. Arról nem is beszélve, hogy nekünk, ahhoz, hogy úttörők legyünk, újítanunk kell, és mindenképpen fontosnak tartottam, hogy olyan újdonsággal rukkoljunk elő, amit nem tudnak minden utcasarkon lemásolni. Mert Regina Love kollekcióját szinte az összes magyar gyártó egy az egyben lemásolja, még a snitten sem változtatnak. Ezért is kezdtünk el a Disneyvel dolgozni, itt olyan jogi oltalmak vannak, amelyeket nem lehet csak úgy gyártogatni, és folytatjuk munkánkat a Cartoon Networkkel. De azt, hogy mostantól ez vagy az a Sugarbird lány már nincs, nem lehet kijelenteni: mindenki változik, Bódi Szilvi pszichológus szeretne lenni, Debreczeni Zita profi fotóssá vált, ő abba az irányba megy, például ő fotóz nálunk. Dukai Regina továbbra is a tervezésben dolgozik; aki ennél a cégnél valamilyen formában tudja hasznosítani magát, az dolgozhat velünk. Egyébként mindig lesznek celebeink, hogy rajtuk keresztül is népszerűsítsük a márkát, de kicsit áttevődik a hangsúly” – kapunk választ arra, hova tűntek a celebek, akik helyett egyre többször jön velünk szembe a Facebookon egy fiatal nyíregyházi modell.
Koncepcióváltás
„Az új Sugarbird lány, Cintia modell, nem tervező. Időszakosan tervezünk olyat, amit a modell inspirál, például Cintia a csinosságával, és olyankor az vezet minket a tervezésben, hogy milyen lenne az a ruha, ami az ő korosztályának, az ő stílusának igazán eladható. Dukai Reginával van az állandó Love kollekciónk, ott ő adja az inspirációt: nyilván nem tudnak skiccelni, ruhatervet készíteni, mert az egy másik szakma, de tudják irányítani, hogyan dolgozzunk. Továbbá, az idéntől nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a saját tervezőink és grafikusaink kapjanak önálló kollekciót. Nagyon ügyesek és szeretnék idővel saját brand-et építeni nekik. Maga az egész Sugarbird koncepciója ilyesmi irányba fog elmenni” – mondta Jagasics a jövőről és ha már itt tartottunk, megkérdeztük, az üzletek kínálata hogyan áll össze.
„Változó, egy ruhából hány darab készül, van, amiből tudatosan kevés. A nagyon extra kampányruhából csak 50 darabot gyártunk maximum, de egyes felsőkből több száz darabot is készítünk. Nem célom, hogy mindenhol szembejöjjön ugyanaz a ruha, arról nem is beszélve, hogy 3 hónap múlva lesz újabb kollekciónk. Az imidzsdarabokat hamar elviszik. Nem szeretnénk tömegárut gyártani, egy-egy üzletre, országra limitáljuk a mennyiségeket. A boltokban ezért több töltelékárut látni, és most te is a minőség kérdésével jössz, de ez nagyon szubjektív, ki szerint melyik anyag jó és melyik nem. Minőségi és drága anyagokból dolgozunk, az, hogy van akinek tetszik, van akinek nem, az relatív. Én például nem szeretem a gyapjút, mert szúr. De mégsem mondom rá, hogy rossz minőségű. A varrásban előfordulhatnak problémák, de ha a mi hibánkból történik a ruhánkkal meghibásodás, azt visszavesszük természetesen. Nekem mániám, hogy csak Magyarországon gyártsunk, sok lehetőség lenne külföldön, Pakisztánban, Kínában varratni, de elvből nem szeretnék ott gyártatni” – mondja Jagasics V Csonka Hedvig, akitől azt is megkérdeztük, miért pont azt csinálja amit és hogy jutott el cégével a mostani szintre.
„Nagy szerelmem a high fashion, de úgy mondanám, még nem tartok ott”
„Úgy indult a legelején, hogy 11-12 évesen megtanított anyukám varrni, és imádtam Barbie-ruhát varrni, amit aztán eladtam. Megtetszett, hogy ebből lehet pénzt keresni amellett, hogy azt csinálom, amit szeretek, tehát ebbe az irányba haladt az életem. 20 éve a szakmában vagyok, rengeteget tanultam és tapasztaltam az évek folyamán. Dolgoztam nagyobb márkáknál, mint divattervező és ahogy megszületett a lányom, akkor mondtam azt, hogy csinálok magamnak egy kis céget. Hogy miért nem a high fashion irányba „szakosodtam”? Nagyon nagy szerelmem a high fashion, de úgy mondanám, még nem tartok ott. Tény, hogy kell egy adottság, tehetség, hogy valaki egy nagyon jó kollekcióval rukkoljon elő, de nagyon komoly szakmai menedzsment kell ahhoz, hogy tovább lehessen lépni azon az úton. Ez az én időmben még nem volt (megjegyzem, most se nagyon). Teljesen más volt az akkori felfogás a divatszakma felé, anno 15-20 éve, mint most. Ahogy kikerültem az iskolákból, azonnal dolgozni kezdtem, további tanulmányaimat már munka mellett folytattam. Dolgozni, tapasztalni akartam, érdekelt a szakma, megtanultam szabni, varrni, évekig terveztem és modelleztem olyan cégeknél, mint az Adrenalin, Aboriginal” – mondja a tervező.
„Nagy divat lett magyar divattervezőnek lenni”
„Nem volt akkoriban tehetségkutatás, opció, kérdés, bármi, hogy én most milyen irányba is menjek. Dolgozni akartam, tervezni, és fantasztikus érzés volt, amikor egy-egy fazonra óriási kereslet lett, és viszontláttam az embereken. Nem is gondolhattam arra, hogy majd kikerülvén az iskolapadból egyből divatházat alapítok mindenféle tapasztalat nélkül, hogy majd jön valaki és menedzsel, felfuttat, kifutóra viszik a kollekciómat. Most viszont, ha megnézed, Magyarországon nagyon nagy divat lett magyar divattervezőnek lenni, és ahhoz képest mennyi lehetőségük van, mégsem tudnak sokan érvényesülni. Az iskolák ontják magukból a divattervezőket, rengeteg nagyon igényes és profi kifutós felfedező-tehetségkutató program van nekik, támogatják őket a magazinok, stb. És a mai iskolákból kikerült fiatalok legtöbbjének – tisztelet a kivételnek – eszébe sem jut, hogy elmenjen gyakorolni, tapasztalni, hanem egyből kifutót akarnak, önálló kollekciót akarnak, és csodálkoznak, ha a kollekciójuk nem sikeres, mert mindenféle gyakorlat, tapasztalat, piacfelmérés nélkül vágnak bele. Ha nem sikerül, legalábbis nem olyan volumennel, akkor a lehetőségek hiányára panaszkodnak, és szidják az országot, a piacot… Ez egy tévedés! Ebben az országban, városban, rengeteg lehetőség van. Iskolák vannak, kifutós tehetségkutató programok vannak, aki fejlődni és tanulni szeretne, számos ruhagyártó márkánál el tudna helyezkedni. Csak jellemzően mindenki szeretne egyből a csúcson lenni. Megjegyzem, sajnos nem is nagyon szorgalmazzák az iskolában a gyakorlat fontosságát, sőt, kompletten külön szakmaként emlegetik a nagy volumenben gyártó márkákat, mint a miénket, és a divattervezést. Pedig az alapok mindkettőnél ugyanazok. Mindkettőnél meg kell tanulni magát a szakmát, ugyanúgy a tervezést is, és meg kell tanulni felmérni és kiaknázni a keresletet. És amint az megvan, meg kell tanulni nagyobb tételben tudni gyártani, ahhoz tudni tervezni, és a gyártást koordinálni” – vallja Jagasics, akinek kedvenc nagy mondása: az idő nekem dolgozik.
„Én 20 éve a szakmában vagyok, most ott tartok, hogy van egy ruhamárkám, ismerem a saját piacomat, a szakmát, a gyártási lehetőségeket, az üzleti oldalát, létrehoztam egy olyan márkát, hátteret és csapatot, akikkel nagy mennyiségeket le tudunk gyártani, nagy volumenben tudunk gondolkozni, kiváló szakemberekkel vagyok körülvéve, akikkel egy hajszál választ el attól, ha szeretnénk, bármikor létre tudjunk hozni egy high fashion kollekciót. Ha szeretnénk. De egyelőre nem tervezzük, szeretnénk ezt, amit csinálunk nemzetközi szinten sikerre vinni. De egész biztos vagyok benne, hogy ettől a cégtől lesz olyan ember aki hamarosan magas szinten fogja a szakmát folytatni.”
