Az otromba bakancsot felváltják a nőies cipők

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az őszi-téli dizájnercipők között szerencsére kevesebb a telitalpú, otromba darab, helyükre a nőies cipők lépnek.

Most, hogy már nagyjából egyértelmű vált, hogy milyen ruhákban, zakókban, lakk szerelésekben és színes vagy szőrös kabátokban töltjük a még távolinak tűnő őszi szezont, megnéztük azt is, hogy milyen lábbeliket lesz érdemes beszerezni az elkövetkezendő időszakban.

A 2014-es őszi-téli cipőtrendeket elnézve jó hírnek számít, hogy túl sok változás az előző szezonokhoz képest nem történt, de azt is üdvözöltük, hogy a tavalyi felhozatalhoz képest egyre kevesebb telitalpú és otromba, bakancs formájú cipőt építettek be kollekcióikba a divatházak, mint azelőtt.

Csizmák

Az elmúlt időszakban nem voltak felülreprezentálva a csizmák a kifutókon, ha mégis megjelent egy-egy darab, azzal biztosra mentek a tervezők és maradtak a klasszikus fekete vagy barna árnyalatoknál. Idén merészebben nyúltak a témához, így Alexander Wang szerint még mindig menő lesz a fehér talpú csizma, a Gucci szerint színes, térdig érő kígyóbőr csizmában töltjük a telet. Kedvencünk mégis a Versace nőies bőrcsizmája volt, mellyel jól láthatóan tudták, hogy nem tévedhetnek nagyot.

Galéria ikon

19

Galéria: Ilyen cipőkben töltjük az őszt
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

Bokacsizmák

Bokacsizmákban a következő szezonban sem szenvedünk hiányt, a fantáziadús felhozatal is ígér meglepetéseket. A Fendi vaskos sarokban és nehezen tisztítható fehérben gondolkodott, a Louis Vuittonnál idén a hagyományok felidézésén volt a hangsúly – írja refinery29.com.

Galéria ikon

19

Galéria: Ilyen cipőkben töltjük az őszt
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

Az olajzöldben gondolkodó Balmain kétségkívül megalkotta a szezon egyik legmenőbb cipősarkát, míg a Bottega Veneta szerint menő lesz a klasszikus hegyes orr, a fűző és a tűsarok. Venetához hasonlóan Jonathan Saunders is fűzőkben gondolkodott, a divatház biztosra ment és Louboutinra bízta csillámporral megszórt, sápadt rózsaszín cipői megtervezését.

Galéria ikon

19

Galéria: Ilyen cipőkben töltjük az őszt
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty

Csillámporban látott fantáziát a Saint Laurent vezető tervezője, Hedi Slimane is, aki rózsaszín csillámokkal vonta be lábbelijeit. A saját márkájára koncentráló Marc Jacobs pedig a hatvanas évek sci-fi hangulatát idézte meg kék és ezüst bokacsizmájával, melyek leginkább az 1968-as Roger Vadim sci-fi, a Barbarella hősnőjének szerelésére emlékeztettek. Nem Jacobs volt az első, aki inspirációt merített a 41.században játszódó történetből, ugyanis Lagerfeld már 2013-as haute couture kollekciójához is onnan merített ihletet.

Galéria ikon

19

Galéria: Ilyen cipőkben töltjük az őszt
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty

Szandálok, félcipők és játszós cipők

Nagy favoritja volt a divatházaknak a Gatsby-korszakot idéző T-pántos szandál, amit Dries Van Noten sem hagyott figyelmen kívül a szezonban, a tervező trendi ezüstben és hétköznapiassabb sárgában, szürkében is piacra dobná az örökzöld fazont, ahogy az Erdem designerét sem kerülte a mutatós forma. A divatház egy szupernőies, bokapántos cipőt küldött kifutóra, melynek egyik legfeltűnőbb része a kövekkel kirakott sarokrész volt.

Galéria ikon

19

Galéria: Ilyen cipőkben töltjük az őszt
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty

Jil Sander hibrid cipőjével egyértelmű tette, hogy a következő szezonban is a városias, maszkulin nőkre hajt, ahogy Christopher Kane futurisztikus, szemeteszsákra emlékeztető félcipőiről is ez a célközönség ugrott be elsőként.

Galéria ikon

19

Galéria: Ilyen cipőkben töltjük az őszt
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty

A 2014-es őszi-téli kollekciókat felvonultató divathét egyik abszolút befutója az olasz tervező páros, a Dolce & Gabbana késő középkor és a hatvanas évek ihlette gyűjteménye volt, melyből nemcsak a látványos ruhákat, hanem kivétel nélkül a csillogós, kövekkel kirakott cipőket is bevállalnánk a következő szezonban.

Galéria ikon

19

Galéria: Ilyen cipőkben töltjük az őszt
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

A divathét egyik legnagyobb kakukktojása kétségkívül a Kenzo egyik papucscipője volt. Vajon mire gondolt a tervező, mikor összeházasította a világ egyik legízléstelenebb papucs formáját, a Crocs-ot a high-fashion fogalmával? Mindenesetre a végeredmény zavarba ejtőre sikeredett. Nincs divatlista Chanel cuccok nélkül, így röviden megemlékezünk a francia divatház tornacipőjéről is, mellyel ha nem Lagerfeld rukkolt volna elő, akkor azonnal tiltólistára került volna. Nézze meg a jövő évi cipő felhozatalt a galériában!

Galéria ikon

19

Galéria: Ilyen cipőkben töltjük az őszt
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.