Divatnap teltkarcsú nőknek: a tunika és a cicanadrág itthon a sláger

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az első magyar pluszos divatnapon megtudhattuk, mit kínálnak a hazai cégek teltkarcsú vásárlóiknak. Tanulságos volt.

Londonban már a molett nőknek is van divathete, és úgy tűnik, szépen-lassan itthon is rájönnek arra, hogy igenis foglalkozni kell a 42-es méretnél nagyobb konfekcióméretű vásárlókkal is. A teltebb, gömbölydedebb nők Magyarországon bizony nincsenek könnyű helyzetben, mi is többször feltérképeztük már, hogy mi a hazai kínálat, és nem voltunk túlzottan lenyűgözve. Reméltük, hogy a hétvégén az egyik (eléggé lerobbant) budapesti szórakozóhelyen megrendezett Plus Size + Fashion Day után majd kevésbé látjuk borúsan a helyzetet. 

A többórás rendezvény eleje egy olyan kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, ahol három, pluszos nőkre specializálódott márka képviselőitől lehetett kérdezni. Mint kiderült, az X-Class és az Angelina fehérnemű is tulajdonképpen személyes okokból jött létre, volt, akinek a családtagja nem tudott méretben és stílusban megfelelő ruhákat vásárolni, Pap Ágnes, az Angelina alapítója pedig akkor döntötte el, hogy változásra van szükség, amikor négy évvel ezelőtt nem talált magának egy egyszerű fekete melltartót, és rájött, hogy sok más nő küzd hasonló problémákkal.

Felmerült az általános és ismert probléma is, hogy a textil- és a divatipar itthon ugye nem nagyon létezik, ezért szinte mindent importálni kell, és mivel a méretek országonként változnak, ezért a próbát nehéz megúszni. Ezzel persze a webshopok üzemeltetői is tisztában vannak, Pap Ágnes például megpróbálja korrigálni a méreteket, és persze korlátlan ideig kicseréli a fehérneműket, ha azok nem hordták. A méret egyébként kényes dolog, és szóba került az is, hogy mennyien nem tudjuk mekkora melltartó is kell, és a "legkevésbé gázos" fehérneműt vesszük meg. Persze olyan választékkal képtelenség dolgozni, főleg egy igazi üzletben, ahol mindenki megtalálja a tökéletes darabot. Ő említette meg azt is, hogy a plus size egy életérzés, és jó lenne, ha az üzletek felismernék, hogy ki kell szolgálni a teltebb, gömbölydedebb vásárlók igényeit is

Galéria ikon

27

A csíkok elvileg szélesítenek, de mégis sok ilyen ruhát gyártanak a plus size divattal foglalkozó cégek. Ha jó a szabás, persze ezt a mintát sem kell hanyagolni.
Galéria: Plus Size Fashion Day divatbemutató
Fotó: Németh Péter / Dívány

A beszélgetés közben elhangzott olyan mondat is, ami marketing szempontból talán hatásos, de kicsit ütközik a fő társadalmi céllal, ami nem más, mint egymás (és persze önmagunk) elfogadása. Ennek a mondatnak a lényege a következő volt: a nő 42-es méret felett igazi nő, a 36-os méret tinédzsereknek való. Ha a súly valóban csak egy szám, és nem ez határoz meg minket, nőket, akkor ez a kijelentés ugye nem igazán állja meg a helyét. Szerencsére a rendezvény későbbi beszélgetésein, amiről egy másik cikkben olvashatnak majd, ezt sikerült is helyre tenni, kiderült, hogy nagyon sok nő küzd az önértékelési problémákkal kortól, súlytól függetlenül, és ez ellen együtt kell tenni.  De ezt nem is ragoznánk tovább, olvassák majd el a folytatást. 

Mivel mégis csak egy divatnapról van szó, bemutató is volt, mégpedig nyolc körrel és a közönség az előbb említett márkák kínálata mellett megismerkedhetett a Sylverro, az Allora és Babifashion termékeivel is. A tunika és a cicanadrág párosa szemmel láthatóan továbbra is népszerű kombináció, de felvonult pár olyan összeállítás is, amiből érdemes ihletet meríteni. A felvonultatott szettek alapján a pluszos hölgyeknek érdemes beszerezniük egy szép bőrkabátot, egy jól szabott zakót, egy olyan blúzt vagy inget, ami nem feszül, de követi az alakot és persze a nyár egyik nagy slágeréből, a boka fölé érő, szűk szövetnadrágból is érdemes venni néhányat eltérő színekben. 

Galéria ikon

27

A szezon színei a plus size vásárlóknak tervezett kollekciókban is megjelennek.
Galéria: Plus Size Fashion Day divatbemutató
Fotó: Németh Péter / Dívány

A fürdőruhás bemutató is nagyon tanulságos volt. Tavaly mi is írtunk arról, hogy különböző alkatú nőknek mik állnak jól, mivel lehet kihangsúlyozni az előnyös tulajdonságokat, és mivel lehet elvonni a figyelmet azokról a területekről, amelyeket nem szeretünk annyira, és a Plus Size + Fashion Day kifutóján is lehetett látni jó példákat.

Ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor el kell mondanunk, hogy a teltkarcsú nők 7 legnagyobb divatbakijára is találtunk példákat, gondolunk itt például a nagyon csicsás darabokra, a szűk, nagymintás ruhákra és rengeteg strasszra. Ez persze nem jelenti azt, hogy a pluszos hölgyeknek nélkülözniük kellene a mintás, színes darabokat, csupán arról van szó, hogy bizonyos díszítési megoldások sem a pluszos, sem az átlagos, sem a sovány nőknek nem állnak jól. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.