Megúsztuk a halláskárosodást a ruhaüzletekben

Olvasási idő kb. 4 perc

Sűrű tapasztalat, hogy ha betérünk egy ruhaboltba, ott üvölt a techno. Leteszteltük ezt kilenc üzleten, úgyhogy ragadjon fülhallgatót!

Sűrűn előforduló tapasztalat, ha az ember vásárolni megy, hogy az adott üzletbe belépve hirtelen nem tudja, egy városszéli diszkóba vagy tényleg egy boltba érkezett. Egyes helyeken tűrhetetlenül szar zenét üvöltetnek tűrhetetlenül magas hangerőn. Úgy gondoltuk, bemegyünk a város központjába, a Vörösmarty térre és a Váci utcába, és lemérjük, az ottani ruhaboltok mekkora hangerővel és milyen stílusú zenével teszik próbára a vásárlókat (az üzleteket látogatásunk sorrendjében írjuk le). A szöveg alá odapasszintottuk azt is, épp melyik szám szólt, amikor betértünk, valamint a mérőeszközzel rögzített decibel-értékeket is feltüntettük. Fontos: a lemért, hullámzó értékek átlagát vettük, ezt írtuk a bolt mellé, illetve keretes írásunkban talál egy viszonyítási listát arról, mi a hangos.

H&M (Vörösmarty tér) – 67 dB

A Vörösmarty téri üvegpalota boltjaival kezdtünk, ezen belül is rögtön a H&M-mel. Odaérkezésünkkor épp Kele Okereke Heartbreakerje lazított el minden shoppingoló holland tinilányt, de alapvetően jellemző volt, hogy a relatíve hangos (de még bőven nem zavaró) zene hasonló szoftabb partizene volt. Kissé olyan érzés fogadott, mint amikor az ember kora délután betéved a csontüres Szimplába.

Pull and Bear (Vörösmarty tér) – 63 dB

Az üvegpláza második üzletecskéje a szerényen megbújó Pull and Bear, ahol korábban máshol már voltak keményebb trance-zenés tapasztalataink, így nagy boldogság volt, amit hallottunk. Itt nem sikerült konkrétan beazonosítani a zenét, csak annyit, hogy talán a Tearjerkers lehetett. Mindenesetre a Pull kilógott a sorból annyival, hogy itt normál hangerőn gitárzenék szóltak.

New Yorker (Vörösmarty tér) – 58 dB

A sor utolsó üzlete bizonyult a leghalkabbnak (még az emberi beszéd normál hangerejét is alulmúlva), egyben az eddigi legpoposabbnak: Fergie-től az A Little Party Never Killed Nobody című klasszikus sustorgott a háttérben. Ezt a vonalat tartotta a hely, egymást váltották a seggrázós partizenék, csak az alacsony hangerő fogta vissza a diszkóhangulatot.

Bershka (Vörösmarty tér) – 68 dB

A tér túloldalán 10 decibellel hangosabban visított a Clean Bandit Rather Be-je a Bershkában. Már ez is jól mutatja, itt is partizenékkel operáltak, bár nem annyira az e-klubos vonalat követve.

Stradivarius (Vörösmarty tér) – 65 dB

A szomszédos Stradivariusban egészen hallgatható popzenét tettek be, ottjártunkkor épp Jamie Woon Night Airje szólt a hangszórókból. Itt beütött az a jelenség, hogy sokat számít az ember komfortérzete szempontjából, milyen hangrendszerből, milyen helyeken elrejtett hangszórókból szól a zene, itt például a mért értékekhez képest hangosnak tűnt.

Tezenis (Váci utca) – 62-65 dB

A Váci utcai Tezenis tipikus esete volt a fent említett problémának: az üzletben nem egységes a hangerő, volt ahol 62, volt ahol 65 decibelt mértünk. Itt Robin Thicke-től a Blurred Linest játszották, de domináltak a seggrázós és partizenék, no meg a mindent átható parfümillat (férfiaknak: a Tezenis egy fehérneműüzlet).

Zara (Váci utca) – 65 dB

Louitól a Who I Amet hallhattuk, amikor beléptünk a visszafogottságáról és decensségéről ismert Zara Váci utcai üzletébe. Ezek után is a legfülbarátabb, nem sok vizet zavaró popzene szólt, és valahogy az itteni 65 decibel sem volt olyan zavaró, mint a Tezenisben.

C&A (Váci utca) – 50 dB

Nem kevésszer ment le 48 decibelig is a műszerünk kijelzőjén az érték, sőt eleve úgy léptünk be a boltba, hogy „na az első bolt, ahol nincs is zene". Aztán a fotocellás ajtó záródása után már lehetett hallani, ahogy duruzsol Lianne le Havas Age című dala (nincs köze Havas Henrikhez). A többi zene is hasonlóan kellemes akusztikus volt, a C&A határozottan a disco-fastfashion tagadása.

Reserved (Váci utca) – 62 dB

The New Division – No Health – dobta ki a zenefelismerő app a megoldást, amikor beléptünk a Reservedbe. Itt elég kompaktul eltalálták a hangerőt, abszolút nem volt zavaró, és a zenében sem igyekeztek nagyon a szintipopnál többet ránktukmálni, nem lett morrison'sos hangulatunk itt.

Mivel ez egy tényfeltáró cikk, feltettük fontos kérdéseinket pár ruházati cégnek: ki dönt arról, milyen típusú, stílusú zenék szólhatnak az üzletben, ki szerzi meg vagy állítja össze az adott playlistet, és ami a legfontosabb, szabályozva van-e, milyen hangerővel szóljon a muzsika a boltban. A kérdéseket a Tezenis, a H&M és a New Yorker hazai képviseleteinek is elküldtük, választ csak az utóbbitól kaptunk, miszerint továbbították azokat az illetékes németországi anyavállalatnak. (Ennek már két hete. Ha mégis érkezne válasz, azt is közöljük majd.) 

Hangerő mérése

A hangerőt jellemzően decibelben (dB) mérik, a MakeItLouder.com egy jó összehasonlító listát készített, hogy tudni lehessen, mi mennyi.

0 dB – az emberi hallás alsó küszöbe, egy kb. 3 méterre zümmögő szúnyog "hangja".

10 dB – abszolút csend, a speciális csendszobákban mérhető hangerő.

30 dB – csendes éj egy sivatagban, lakott területtől messze.

40 dB – suttogás.

60 dB – normál hangerejű beszéd.

85 dB – a halláskárosító zaj kezdete, alsó értéke.

107 dB – fájdalmas hangerő.

116 dB – az ember egész teste berezeg.

120 dB – első sor a hangfalnál egy rockkoncerten.

163 dB – törnek a vékonyabb üvegek.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.