Eladóival hirdeti bugyijait a menő svéd cég

Olvasási idő kb. 2 perc

A Lindex lánc 45 szemrevaló eladójából választott ki öt modellt a reklámfotózásra.

Galéria ikon

6

Galéria: Alkalmazottaival hirdeti fehérneműit egy svéd márka, a Lindex
Fotó: lindex.com

Nagy port kavart az a svéd fehérnemű márka, mely legújabb kampányát melltartóban és bugyiban pózoló alkalmazottaival kívánta népszerűsíteni. Az 1954 óta működő Lindex lánc 45 szemrevaló eladójából választott ki öt modellt a reklámfotózásra; Johannát a márka göteborgi székhelyéről, Rebeccát és az értékesítési asszisztenséként dolgozó Rikkét Oslóból, az üzletvezetőként tevékenykedő Sigitát Vilniusból, valamint Petrát a pozsonyi értékesítési osztályról – írja a thelocal.se a május 5-én, Londonban debütáló hirdetésről.

„A lányok eleinte meglehetősen idegesek voltak, de amint a kamera elé kerültek, úgy nőtt az önbizalmuk is és csak úgy ragyogtak a fotózás alatt. Mindannyian csodásan néznek ki. A képek magukért beszélnek. Mind az öt lány jobban néz ki, mint azt gondolta volna!” – nyilatkozta a fura marketingfogásról a kampány londoni székhelyű kreatívigazgatója, Mooks Hanifiah. A svéd márkáktól egyébként sem áll távol a provokáció és az efféle szexista figyelemfelkeltés. Tavaly például az online utalásokban utazó Seamless vetkőztette le női alkalmazottait egy pucér portré erejéig. Persze voltak dühös svédek, akik a szexistának minősített kampány miatt azonnal panaszt tettek a cég ellen.

Egy másik női fehérnemű-lánc 2011-ben nem alkalmazottai meztelenségével sokkolta vásárlóit, hanem azzal égette le saját magát és eladóit, hogy egy kitűzőt rakatott alkalmazottai felsőjére, melyen a saját melltartóméretük volt látható. A munkáltató hasznosnak találta a bizarr ötletet, mivel szerintük így az ügyfelek könnyebben be tudták azonosítani saját melltartó méretüket, de a dolgozók, érthető módon, nem örültek.

Galéria ikon

6

Galéria: Alkalmazottaival hirdeti fehérneműit egy svéd márka, a Lindex
Fotó: lindex.com

A botrányszagot kifejezetten kedvelő American Apparelt is szexizmussal vádolták, amikor pár évvel ezelőtt a márka egy eladója kitálalt és azt állította, hogy a céghez jelentkezők közül előnyben részesítik a modellalkatú lányokat az átlagos külsejű eladókkal szemben. Bár a Lindex kreatív igazgatója egy szóval sem említette, mégis elképzelhető, hogy csupán a manapság annyira menő egészséges testkép projectet szeretnék népszerűsíteni hirdetésükkel – a márka szezonális kampányának arca sem egy csontsovány modell, hanem Goldie Hawn átlagos testalkatú lánya, Kate Hudson. A Lindexnél egyébként átlagosan 4619-6169 forintba kerülnek a megfizethető és csinos fehérneműk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.