Kiszámoltuk, ennyibe kerül egy alapruhatár férfiaknak

Olvasási idő kb. 4 perc

Százezer forint már elég, de ha luxustermékekkel indítana, akkor közel kétmillió forintot kell kifizetnie. Áttekinthető táblázat, képek!

A válogatásunk egyik fő koncepciója az volt, hogy három árszintben mutassuk meg, mennyibe kerül, ha egyszerű, jól kombinálható alapruhatárat szeretnénk férfiként. Jogos a felvetés, hogy a legolcsóbb a turkálókban és "kínai" boltokban talált ruhadarabok lennének, de míg ezeknek nincsen webshopjuk, addig olyan nálunk is megtalálható, továbbá online üzletekben néztünk szét, amelyek nagy valószínűséggel mindenki számára megközelíthetőek és hozzáférhetőek.

A legolcsóbb kategóriába kerültek az úgynevezett "best buy" darabok, amelyek minőségben lehet, hogy elmaradnak (bár sokszor egy gyárban készülnek) a drágább társaiktól, de ha valakinek a pénztárcája ezt engedi, akkor sem lesz csalódott. A luxustermékek esetében óvatosak voltunk: nem a legdrágábbakat gyűjtöttük össze, de még így is közel 1 millió 800 ezer forintot kell kifizetnie annak, aki Gucciban, Gantben vagy Canaliban töltené a mindennapjait. Árak, képek és gondolatok a poszt második felében.

Összehasonlítás

Érdekes megfigyelni, hogy többször előfordult az, hogy egy márka több sávban is (jellemzően a két alsóban) szerepel. Ennek meglepő okai nincsenek, hiszen minden cégnek vannak "kihagyhatatlan" ajánlatai (ezek kerültek az első oszlopba), illetve "rendes áras" termékei (ezek pedig a másodikba).

Az euróban talált árakat 299 Ft-tal, a fontban feltüntetetteket 359-tel, a dollárosakat pedig 219 forinttal szoroztuk fel.

Termék neve Legjobb árú márkája Ára (Ft)
Közepes árú márkája Ára (Ft) Luxustermék márkája Ára (Ft)
Fehér ing H&M  3990 ZARA 9995 Gucci 71760
Világoskék ing  New Yorker  3990  Mango  15995  Canali  49335
Zakó   F&F  12990  Topman  26925  Gant  130305
Öltönynadrág   F&F  5290  ZARA  7995  Burberry  74750
Fekete cipő   H&M  14990  ASOS  18538  Paul Smith  74152
Sportcipő   Bershka  9995  New Balance  26611  Valentino  146510
Bőrdzseki   H&M  14990  ZARA  29995  McQueen  284050
V-nyakú pulóver   F&F  3290  H&M  8990  Dolce & Gabbana  103155
Sötétkék farmer   H&M  3990  Pull&Bear  6995  Lanvin  88205
Koptatott farmer   F&F  5900  Topman  10770  Acne  62790
Hétvégi táska  H&M  9990  Zara  17995  J. Crew  76245
Bőrtáska   Carpisa  7744  Zara  17995  Burberry  417105
Óra   ASOS  8970  Armani Exchange  31694  Hugo Boss  161759
Nyakkendő Topman   3590  H&M  5990  J. Crew  25415
Összesen     109709     236483     1765536

Ingek

Ingek közül férfiként mindenképpen szükségünk van egy fehér ingre és egy ettől eltérő színűre. Sokan "buszsofőr" ingnek titulálják a világoskék színűt, viszont legalább annyira sokoldalú, mint egy fehér darab. Mindkét színből találunk 3990 forintért a H&M és a NewYorker üzleteiben, de ha nem égetően fontos a beszerzésük, akkor várjuk meg a december 27-én induló nagy leárazásokat, hiszen utána a Zarában is találunk ennyiért. Annak a szabása pedig jobb és a vékony S-eseknek sem kell aggódniuk, hogy ami derékban passzol, annak az ujja a könyékig ér.

Fotó: reklámfotó

Öltöny, avagy a zakó és a nadrág

Hacsak nem követeli meg a munkahely vagy az esemény dress code-ja, akkor rugaszkodjunk el a fekete öltönytől, sokkal izgalmasabb szín például a tengerészkék vagy a szürkének bármely árnyalata - akár együtt is. Legyünk bátrak és nem baj az, ha nem ugyanolyan színű az öltöny felsőrésze, mint az alja. A legjobb árú zakókat a H&M leárazásain lehet kifogni, nem egyszer kínáltak már 30 ezres zakókat 3 ezerért. Viszont teljes áron sem sokkolóak, átlagosan 10-15 ezer forinttól indulnak, ami még az abszolút kibírható kategória. Ha biztosak vagyunk a méretünkben, akkor nézzünk fel a Topman oldalára, nagyon szép öltönyöket találunk 30 ezer forint környékén. Ha mégsem lesz jó, akkor is vissza tudjuk küldeni és kicserélik.

Fotó: reklámfotó

Cipők

Ha két cipőt tarthatnánk meg a gyűjteményünkből, akkor az egyik mindenképpen egy fekete bőrcipő lenne, amit az öltönyünkkel, de akár egy sötétebb farmerünkkel is bátran viselhetünk. A másik pedig egy sportcipő lenne a kevésbé elegáns napokra, például egy hétvégi sétához vagy családlátogatáshoz. Cipőkkel nagyon könnyen mellé lehet lőni, a műbőr nagyon látszik és a fazon sem mindegy: válasszon olyat, amelyiknek hegyes vagy lekerekített orra van, szögleteset semmiképpen!

Fotó: reklámfotó

Bőrdzseki

Közhely, de egy jól mutató bőrdzsekivel mindenkinek rendelkeznie kell, legyen szó egy olcsóbb vagy egy dizájner darabról. Abban biztosak lehetünk, hogy a hatszámjegyű dzsekik a legtöbbször valódi bőrből készülnek, de olcsóbb kategóriában is találhatunk szépet. A Zara például rendkívül ügyesen másolja a luxusházakat, így esik meg az, hogy egy drágának kinéző darabot közel 30 ezer forintért kínálnak.

Fotó: reklámfotó

Pulóver

Pulóverek közül a V-nyakút választottuk, mert rendkívül sokoldalú: ugyanúgy hordhatjuk öltönynadrággal, mint farmerrel, szinte mindennel működik. Akin testsúly-felesleg van, az válasszon inkább környakú felsőt, mert a V-nyak hangsúlyozza a "ciciket". A legolcsóbbat az F&F-ben találtuk, de a H&M-ben kicsivel többért (3990 Ft) több szín közül is választhatunk, a merinói gyapjúból készültekért pedig közel 7 ezer forintot kell otthagynunk. Ne feledje: az angóra pulóvereket lehetőleg kerülje!

Fotó: reklámfotó

Nadrágok

Nadrágok közül már hárommal számos, változatos outfitet össze tudunk állítani. Szükségünk lesz egy öltönynadrágra, amit a zakónkkal tudunk felvenni; egy sötétkék, egyenes vagy szűkszárú és egy koptatott farmerre. Utóbbi kettő akár egy sportzakóval is jól mutat, így ha a tervezés után marad a pénztárcánkban egy kevés, akkor a klasszikus fazon mellé egy ilyet is vehetünk.

Fotó: reklámfotó

Táska

Egy munkahelyi bőr- vagy laptoptáskával és egy hétvégenként vagy edzéshez használt "pakolós" táskán kívül másra igazán nincs is szükségünk, sőt, ismerünk olyan férfiakat is, akik rosszul vannak a táska szó hallatán és inkább a zsebeikben tárolnak mindent. A szövettáskák is tudnak jól kinézni, de ha biztosra szeretnénk menni, akkor edzéshez is válasszunk inkább egy műbőrből készültet, ami a hónak és az esőnek is ellenáll.

Fotó: reklámfotó

Kiegészítők

Órák esetében a "kevesebb több" elv érvényesül, ezért kerülje a feltűnő, óriási számlappal rendelkező darabokat és válasszon klasszikusabb fazont. Az óra az egyik olyan kiegészítő, aminek az ára pár ezer forinttól a csillagos égig tart. Mi a legolcsóbbat (ami már jól néz ki), 10 ezer forint alatt találtuk az ASOS webshopjában és a legdrágábbért is "csak" 167 ezret kell kifizetünk. Nyakkendőből nem fontos több tízezres darabot választani, senki nem fogja megmondani, hogy az egyszerű fekete darabot a Guccitól vagy a Zarában vettük.

Fotó: reklámfotó

Hasznosnak találta a bejegyzést?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.