Többe kerül, mint egy Porsche, pedig csak egy öv

Olvasási idő kb. 2 perc

Vajon mire számított a Bugatti, amikor elkészítette 22 millió forintos övét? A hülyének is megéri. Vagy nem?

Galéria ikon

6

Galéria: Ez az öv többe kerül, mint egy full extrás Porsche
Fotó: Northfoto

A történelem eddigi legdrágább és állítólag legsokoldalúbb övével rukkolt elő az egyébként autógyártásról ismert Bugatti. Az R22 Bugatti Calibre fantázianévre keresztelt derékfogó arany és platina változatban is kapható, kérdés, hajlandó lesz-e bárki kicsengetni érte egy kisebb vagyont. A kiegészítő egész pontosan 60 ezer fontba, 22 millió forintba kerül, ami több, mint egy vadiúj Porsche Cayman ára (ami a Daily Mail szerint mindössze 48 ezer font).

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

Az övet egy svájci luxusvállalattal, a Roland Itennel kollaborálva alkotta meg a Bugatti, melyből az exkluzivitás jegyében mindössze tizenegyet dobtak piacra. A derékfogó elkészítéséhez órákhoz használatos gépekkel dolgoztak, az öv belsejében 100 mozgó, mechanikus alkatrész működik. Az öv bármilyen méretre passzol, ráadásul pontosan leméri viselőjének derékméretét, és ehhez igazodva be is állítja saját magát.

A halvány rózsaarany és platina borítást leszámítva az öv minden kis részlete egyedi készítésű, bár ennyi pénzért ez a minimum. A készítők "pompás darabnak" tartják mesterművüket, amit "a lehető legkiválóbb alapanyagokból hoztak létre". Szerintünk viszont kinézetre elég gagyinak tűnik, legalábbis egy családi ház árába kerülő valamitől azért dizájn-ügyileg sokkal többet várnánk.

Hogy mi minden mást vehetne 22 millióért, inkább nem is részletezzük, de azért ízelítőül megírjuk, hogy ennyiből már kijönne 90 pár Manolo Blahnik cipő és 307 étkezés Heston Blumenthal 3 Michelin-csillagos Fat Duck éttermében. Ezek után szavazzon: megéri az árát az öv, vagy ciki egy lakás árát elkölteni egy tök fölösleges funkciókkal felpimpelt kiegészítőre?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

gr
gr
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.