Státuszszimbólum lett a pulóver

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Négyszámjegyű összegeket kérnek el értük euróban, a legtöbb mégis készlethiányos. Vége a táskák és cipők egyeduralmának?

Az ékszereken kívül eddig leginkább a táskák és cipők díszeleghettek státuszszimbólum szerepben, de úgy tűnik, a 2014-es év ezen is változtat. Számos tervező kínálatában megjelentek olyan pulóverek, amelyeknek az címkéjén négyszámjegyű összeg található – dollárban. Ez forintban kifejezve negyedmillióról indul, de vajon tényleg akkora befektetés egy kötött felső, mint egy táska vagy egy lábbeli? Többek között a Bottega Veneta, Donna Karan, Jason Wu és Christopher Kane szerint igen.

Egyre gyakrabban tűnnek fel százezres nagyságrendű pulóverek a luxusmárkák kínálatban és legalább akkora kereslet van rájuk, mint egy Prada-táskára vagy Jimmy Choo-cipőre. A Bottega Venetánál 1500 euróba, tehát közel félmillióba kerül egy kötött kardigán, a Donna Karan-fanoknak pedig ennél jóval többet, 600 ezer forintot kell kifizetniük, ha magukénak szeretnék tudni a kötött pulóvert, amit a divatház álmodott meg. A világhírű blogger, Bryanboy nemrég posztolt egy fotót Instagrammon, amin Costa Rica-i nyaralásán egy hasonló árfekvésű Christopher Kane-darabban pózol. Gondolná a kép láttán, hogy ez a kék pulcsi egy használt autó árába került?

Az idei téli szezon legdrágább pulóvere a The Row boltjaiban landolt, ahol 4490 dollárt, 981 ezer forintot kérnek a felsőért, ami kasmír és gyapjú felhasználásával készült. A cég szerint 90 óra alatt készül el New Yorkban és össze sem lehet hasonlítani a párezer forintos fast fashion hasonmásokkal. A kasmír mongol kecskék szőréből készül fésüléssel. A Los Angeles Times szerint egy kecskének átlagosan négy év szükséges, hogy egyetlen pulóverre elég anyagot növesszen, emiatt keverik a legtöbbször más, hasonlóan puha anyagokkal. Ez már elég indok lehet a pénzes vevők számára, hogy 4 pár Manolo Balhnik cipő vagy egy Louis Vuitton táska helyett ezt válasszák.

Tetszik önnek ez a poszt?

Keresse a Dívány divatblogját Facebookon, így nem marad le a következőről sem!

A kasmír iránti kereslet exponenciálisan nőtt az elmúlt években, nem csoda tehát, hogy a kínálat 60%-át Kína állítja elő. A Wall Street Journal szerint az olasz kasmír kétszer annyiba kerülhet, mint az ázsiai verziója. Jelentések szerint pár évvel ezelőtt a ruhabolti árak átlagosan kétszeresei voltak a nagykereskedelmi áraknak, ez az érték most már 2,5-3-szoros. A luxustermékek árai a 2007-2008-as, válság előtti időszakhoz képest 50%-kal nőttek.

Azt hihetnénk, hogy javarészt az anyag az, ami meghatározza a termék árát, de akkor vajon mi kerül 400 ezer forintba Valentino pamutdzsörzé pulóverén és miért 300 ezer forint ez a csúnya, 100% viszkóz Balmain pulcsi? A név – illetve a marketingstratégia. Tökéletes példája annak, amikor egy divatház kizárólag az árral szeretné magát pozícionálni és ezzel meghatározni a vevőkörét. Ha a vásárlók hagyják magukat becsapni, akkor az az ő hibájuk. Mindenesetre, amíg a The Row pulóvere kicsivel tér csak el a Mango párezres verziójától, addig maradunk a fast fashion üzletnél és forintban költjük el azt, amit amúgy dollárban kéne kifizetnünk.

Balról jobbra: Bottega Veneta 1550 euró, Donna Karan 2200 euró, The Row 4490 dollár. Utóbbi készlethiányos.
Fotó: reklámfotó
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?