Így hordták a vörös színt a múlt században

Olvasási idő kb. 2 perc

A vörös örök, és jó csali a másik nem számára. Ezt már az 1900-es években is tudták. Nézzék csak meg!

Egy korábbi válogatásunkban azt mutattuk be, hogy milyen előélete volt a szezon egyik nagy kedvencének, a rózsaszínnek. Az új összeállításunkban ismét színre koncentrálunk, mégpedig a vörösre, amelynek olyan sok árnyalata, jelentése van, és csodálatosan mutat mindennel, ami fekete, szürke és fehér, lásd galériánkat a hajtás után!

Lehet, hogy mi nem figyelünk eléggé, de mintha mostanában a piros kabát már nem lenne olyan sláger, pedig a múlt században készült képek alapján régen egészen más volt a helyzet. Kár, hiszen kevésbé lenne unalmas az őszi és tavaszi utcakép, bár ha hihetünk az üzletek kínálatainak, talán idén más lesz a helyzet. A gyűjtésünket nézegetve a piros kabáthoz hasonlóan kikopott a divatból a piros szalmakalap is. Igaz, ez talán csak az ötvenes években számított menőnek. Persze van, ami soha nem megy ki a divatból, és ez nem más, mint a vörös estélyi ruha. 

Galéria ikon

42

Galéria: Régi idők divatja: a vörös
Fotó: Hulton Archive / Europress / Getty

Egyébként nem véletlenül ilyen felkapott ez a szín, hiszen ettől sokkal vonzóbbnak tűnünk, ezt már a tudósok is megállapították. Egyesek szerint ennek az az oka, hogyha egy nőstény főemlős éppen termékeny, akkor megnő az ösztrogénszintje, kitágulnak az erek, amitől kipirosodik az arc és egyéb területek. Ez pedig egy jelzés a hímek számára, akik így nagyobb figyelmet szentelnek a másik nemnek.

Egy kutatás szerint egyébként a nők a legtermékenyebb napjaikon sokkal szívesebben vesznek fel vörös ruhadarabokat, mint a hónap többi részében, és ez nem feltétlenül tudatos. Hogy derítették ezt ki? A felmérésben több mint száz 18 és 47 év közötti nő vett részt, és a szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy milyen felsőt viselnek és mi volt az utolsó menstruáció időpontja – írja a Sydney Mornig Herald.

Galéria ikon

42

Galéria: Régi idők divatja: a vörös
Fotó: Fox Photos / Europress / Getty

Sok nő számára persze ez eddig sem volt titok, és van, aki ezt a tudást ki is használja. "Három piros ruhám van, és ha fel akarom magamra hívni a figyelmet, akkor biztos, hogy az egyiküket veszem fel. Mint a legtöbb nő, általában én is feketét hordok, hiszen ezzel nem lehet mellényúlni. De ha komoly benyomást szeretnék tenni, akkor a piros a megfelelő szín" – nyilatkozta a sales-eként dolgozó Victoria Patrinos Ausztráliából. Ezek után ugye az sem meglepő, hogy a vörös rúzs több borravalót jelent.  

A tudósok egyébként azt is kiderítették, hogy a vörös öltözék a nőknek is bejön. Természetesen ennek a jelenségnek kulturális és biológiai okai is vannak. "A vörös ruha sok kultúrában az uralkodók, nagy hatalmú, vagyonos emberek kiváltsága volt, illetve az állatvilágban is megfigyelhető, hogy a vörös színnel hívják fel magukra a hímek a nőstények figyelmét. A kísérlet tanulsága szerint a tudatalattinkban máig megmaradtak ezek a beidegződések" – olvasható az Index cikkében.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-Vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy érdekes posztunkról sem!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.