Anna Wintour, az amerikai Vogue magazin legendás főszerkesztője azt nyilatkozta egy interjúban, hogy a divat nemcsak ruhák halmaza, amelyeket nap mint nap viselünk, hanem egy kreatív művészeti ág is, amely megváltoztatja az emberek kultúráról alkotott véleményét. Évtizedekkel korábban Coco Chanel azt mondta, hogy divat nemcsak a ruhákban létezik: a divat ott van az utcákon, ott van az égen. Az általa létrehozott márka emberek millióinak életét változtatta meg. Felforgatta a nőiségről, az erőről, a stílusról alkotott képet, és megtörte a közhelyeket. A divatot mindenkinek magában kell felfedeznie, hiszen a stílust nem csak külső elemek alakítják. A divattal lehet igent és nemet is mondani. Chanel nemet mondott a sztereotípiákra, a zsúfoltságra, a megkötésekre, de igent mondott a stílusra, a magabiztossságra, a letisztult formákra és a belülről jövő motivációra.
Az új életstílus királynője
Chanel szerencsés időben kezdte el újításait: a huszadik század első évtizedei óriási változásokat hoztak a társadalomban. A telefon, a rádió és a film feltalálásával rohamosan fejlődött a technika. Megjelent a modern nagyváros, az egyenjogúsági mozgalmakkal pedig a nők megítélésében is új korszak kezdődött. Az első világháború után pedig Berlin, Párizs és London és New York válnak a világ és az új életstílus fővárosaivá. A modern városi lét kialakulása kedvezett a modern divat fejlődésének, sőt, a divat változásai voltaképpen a társadalmi változásokat tükrözik. A nők körében is népszerűvé vált a nadrág és a rövid haj. A kor trendje a sportos, fiús alakú, rövid hajú nő lett, és Chanel sokat tett azért, hogy a letisztult formák, a minimalista dizájn és színhasználat igazán elterjedjen. A két világháború között megjelenik a nagyvárosi, értelmiségi nő.
A pezsgő kulturális és szellemi életben rengetegen ismerték fel, hogy az identitás választás is lehet, Coco Chanel pedig ruháival és saját életével is ezt valósította meg. Kialakult a fogyasztás új kultúrája, amelynek a divat és a dizájn elsődleges terepévé vált. Chanel másik híres mondása szerint egy lánynak két dolgot kellene megvalósítania az életben: aki és ami lenni szeretne. Az 1919-ben bemutatott Chanel No. 5. parfüm, vagy a Chanel-kosztüm nemcsak divatos termékek voltak. Először a divat történetében, Chanel életérzést kezdett árusítani. Egy kis fekete Chanel-ruha nem pusztán egy darab anyag volt, vagy belépő egy társadalmi eseményre. Azt jelentette, hogy viselője szabad, független, és bármilyen alkalomra mer feketét viselni. Coco Chanel megújította a kapcsolatot a művészet, az ipar, a fogyasztás és a modern identitás között.
A Chanel-lány
A női divat Európában évszázadokon keresztül képtelen volt a megújulásra. Még a 20. század elején is az abroncsos ruhák, fűzők, kényelmetlen, elnagyolt vonású darabok voltak uralkodóak. Ezek funkciója egyrészt az volt, hogy egy nem létező, ideális alakot hozzanak létre, másrészt a nagy méretű, réteges szoknyáknak minél több anyag alá kellett rejtenie a testet. Azonban nem függetlenül az 1900-as évek elején elterjedő egyenjogúsági mozgalmaktól a nők kiszabadultak a fűző szorításából.
Chanel volt az első, aki nem félt addig jellemzően férfiasnak tartott íveket és formákat a kollekcióiba tenni, sőt maga is előszeretettel viselt férfiingeket. Ezzel jóval megelőzte korát, és azt, amit boyfriend stílusnak szokás nevezi. Jól példázza ezt a Coco Mademoiselle parfüm 2007-es kampánya, melynek egyik plakátján Keira Knightley mintegy a fiatal Chanel reinkarnációjaként fehér férfiingben és fekete kalapban látható. Az angol színésznő 2011-ben ismét a Mademoiselle arca lett, a reklámfilmben motorral érkezik egy forgatási helyszínére, és éppen mielőtt elcsábítaná a fotóst, az ajtó helyett az ablakon át távozik.
A Chanel-lány a 21. században is megőrizi azt a vagányságot és sikket, amit még maga Coco teremtett száz évvel ezelőtt. Amellett, hogy modern és magabiztos, nem fél szembemenni a konvenciókkal, és ha kell, az ablakon távozni egy fotózás után. Ezáltal válik azzá, amit Chanel ezzel a két szóval írt le: mesés és stílusos.
Titokzatos milliárdosok
Coco Chanel halála óta a divatház emblematikus arca a német származású sztártervező, Karl Lagerfeld. 1983-as kinevezése óta fekete szemüvege és hófehér lófarka eggyé vált a Chanel márkával. Kevéssé köztudott, hogy valójában korántsem az ő szava dönt a cég ügyeiben, hanem egy alig ismert testvérpáré. Alain és Gerard Wertheimer magánvagyonát 19 milliárd dollárra becsülik, amivel a Forbes magazin a világ leggazdagabbjait összegyűjtő listáján a harmincadik helyet foglalják el. A Chanel-ház nem más, mint családi örökségük: nagyapjuk, Pierre 1923-ban ismerkedett meg Coco Chanellel. Pénzt adott neki, hogy Les Parfums Chanel néven elindíthassa a Chanel parfümházat, amelynek tulajdonosa is lett.
Az anyagi gondokkal küzdő cégből aztán 1954-ben szinte teljesen kivásárolta az alapítót, és megszerezte a részvények jelentős részét. 1965-ben fiára, majd 1996-ban unokáira – az említett testvérpárra – szállt a világ leghíresebb divatháza. A két testvér nagyon diszkrét, szinte rejtőzködő életet él, magánéletükről alig tudható valami. Egy ízben azt nyilatkozták, hogy jobban szeretnek a háttérbe húzódni, ezért engedték át Lagerfeldnek a rivaldafényt. Szerintük ugyanis a divatház nem a tulajdonosokról szól, hanem azokról, akik létrehozták. Az mindenesetre biztos, hogy Lagerfeld karizmájával tökéletesen beleillik a Chanel-ház legendájába. Titokzatos, tehetséges, tökéletes ízlésű, ugyanakkor kiszámíthatatlan. Csakúgy, mint Chanel.
