Íme férj, aki 55 ezer ruhát vett feleségének

Olvasási idő kb. 2 perc

Az irigylésre méltó asszony 56 éve kapja a csinos táncruhákat urától. A meghökkentő gyűjteményt túl drága tárolni, ezért megválnak tőle.

Paul Brockmann és neje 56 éve házasok

Talán az év egyik legszerethetőbb és legromantikusabb története Margot Brockmanné, akinek férje, Paul 55000 ruhát vásárolt nejének az elmúlt 56 évben. A most 78 éves férj ugyanis amikor társastáncra vitte feleségét, minden alkalommal új ruhával lepte meg őt.

Az irigylésre méltó gyűjteményt azonban a rohamosan romló egészségi állapotuk és a túl drága tárolási költségek miatt idén kiárusítják Los Angelesben illetve honlapjukon. A német származású Brockmann saját oldalán mesél életéről, melyben megemlíti, hogy 13 éves kora a tánc és a szép női táncos ruhák szerelmese – írja a dailymail.co.uk.

„Margot az életem szerelme és az is maradt a mai napig. Követtem őt az Egyesült Államokba, ami miatt kitagadott a családom. Margot megváltoztatta az életemet. Az első időkben középnyugaton éltünk, majd később Los Angelesben telepedtünk le. Fővállalkozóként ingatlanértékesítéssel, áruházak, raktárak eladásával illetve antik tárgyak kereskedésével foglalkoztam. Mindig és mindenhol arra koncentráltam, hogy minél több ruhát tudjak venni Margotnak” – meséli történetét a táncruha-mániás férj.

A hihetetlen mennyiségű ruhát felvásárló Brockmann – aki időnként harminc ruhát is vett egyszerre – azt állítja, hogy az ötvenes évek stílusát szereti a legjobban a táncruha divatban. „Szerettem nézni, ahogy Margot táncol és elkezdtem neki ruhákat gyűjteni. Elképzeltem őt a ruhákban, így az új ruhát minden fellépés után egy még újabb darab követte. Lenyűgöznek az ötvenes évek ruhái. Az alsószoknyával kombinált széles szoknyák igazán nőiesek. És ez az amit igazán szeretek” – mondta a kétgyermekes Brockmann az L.A. Weekly-nek.

Az 55000 ruha között akad pár tucat rózsaszín darab is

A férj a lapnak azt is elmondta, hogy az 55000 ruha közül van olyan, amit a felesége sosem viselt, de ő a ruhavásárlás megszállottjává vált, így munka előtt, néha munka közben és munka után is ruhák után futkosott. A legnagyobb összeg, amit valaha elköltött egy ruhára az 300 dollár, 67600 forint volt, ami azért sok, mert Brockmann mérettől függetlenül vásárolt, így gyakran előfordult, hogy a ruha nem is illett a feleségére.

„Van néhány kedvencem, amelyeket nem szeretnék eladni. Egyik ilyen az a ruha, amit először vettem a feleségemnek. A kezdetekkor fogalmam sem volt arról, hogy ki tervezte a ruhákat, most már tudom, hogy a negyvenes évek óta gyűjtött kollekcióban vannak Oscar de la Renta és Vera Wang darabok is” – mondta a meghökkentő gyűjteményről Brockmann.

Költséges tárolni ennyi ruhát, ezért túladnak a gyűjteményen.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.