A divat jövője: designer szájpecek és élő hal

Olvasási idő kb. 3 perc

Mindenáron fel kell hívnia magára a figyelmet annak, aki karriert akar a divatiparban. A Central St. Martins végzősei jól csinálják.

Európa két leghíresebb designer-iskolája, a londoni Royal College of Art (RCA) és a Central Saint Martins végzős diákjai a héten mutatták be diplomamunkáikat. A két show nem csak a diákoknak fontos, mivel a St Martinsből olyan nagy nevek kerültek ki eddig is, mint Phoebe Philo, Sarah Burton, John Galliano, vagy Stella Mccartney, ezért a nagy divatházak kitüntetett figyelemmel kísérik az eseményt, hátha megfelelő munkaerőt találnak csapatukba. Alexander McQueen-t például azt követően fedezték fel, hogy Isabella Blow stylist és divatszerkesztő felvásárolta egész diplomakollekcióját.

Galéria ikon

35

Galéria: A Central Saint Martins végzőseinek bemutatója - 2013
Fotó: Bettina Strenske / Northfoto

A végzősök érthető módon mindig kitesznek magukért és olyan elborult tervekkel és ruhákkal állnak elő, amiket érdemes látni. Min Nan Hui tévéantennának öltöztette modelljét, volt, aki ejtőernyőből szabott ruhát és olyan is, aki saját aranyhalát küldte kifutóra. Nagy a nyomás a fiatal tervezőkön, hogy olyat mutassanak, ami felkelti a divatipar érdeklődését és megalapozza karrierjüket, mindenesetre a szakma úgy emlegeti a Central St. Martins végzőseinek munkáját, mint a divat jövőjét.

40 tervező vonultatta fel műveit férfi- és női kollekcióra bontva a St. Martins keddi bemutatóján, a későbbi RCA bemutatón még 33-an mutatkoztak be, a legjobbak pedig Phoebe Philótól és Giles Deacontól kaptak díjat. A legjobban Mao Usami képregényszerű sportos pulóvereit szerette a zsűri, így ő lett az Év Fiatal Tervezője (Young Designer of the Year) második Narae Park lett műanyag üvegekből készített kollekciójával, harmadikként pedig Giacomo Cavallari végzett neoprénnel kevert férfikollekciójával – írja a Daily Mail.

Galéria ikon

35

Galéria: A Central Saint Martins végzőseinek bemutatója - 2013
Fotó: Bettina Strenske / Northfoto

Cassandra Verity Green nem kapott díjat, mégis készült róla külön cikk a Daily Mailben, mert kiverte a biztosítékot az állatvédőknél, hogy saját élő aranyhalát kiegészítőként küldte kifutóra. A műanyag hátizsákban úszkáló hal pedig nem tűnik boldogtalannak, a design pedig minket kicsit a Chanel borzalmasan túlárazott tengerpartos kollekciójára emlékeztet – de biztos csak a hal miatt. A brit állatvédő szervezet, az RSPCA szerint az még rendben van, hogy a végzősök feszegetik a divat határait, de semmiképp sem jó azt sugallni, hogy háziállataink eldobható kiegészítők lennének.

Az RSPCA attól tart, hogy túl hamar elfogy az oxigén a táska vizéből, de Willie Walters, a kurzusvezető, aki jóváhagyta a bemutató ruháit, azt mondja, biztosították a feltételeket, hogy az aranyhal ne lehessen rosszul, a bemutató előtt és után saját akváriumában úszkálhatott, csak pár percet töltött a táskában.

Galéria ikon

35

Galéria: A Central Saint Martins végzőseinek bemutatója - 2013
Fotó: Bettina Strenske / Northfoto

A szarvakkal felszerelt kalapok is feltűnést keltettek, de hiába tette ki lelkét tervezőjük, mert Lucie Vincini férfiruha kategóriában olyat alkotott, ami bár eddig senkinek nem hiányzott, de legalább baromi feltűnő. Designer szájpeckeket tett modellei szájába, amitől úgy néztek ki, mint valami fogorvosi székből elszabadult zombi. Akinek meg a szájába nem jutott vas, az annyi réteg ruhát kapott, hogy mozogni is alig bírt benne, a legjobb példa erre a fehér paplankabátos modell, aki ki se látszik a rengeteg rongy alól.

Galéria ikon

35

Galéria: A Central Saint Martins végzőseinek bemutatója - 2013
Fotó: Bettina Strenske / Northfoto

Kedvenceink Maiko Tekada női kollekciójának furcsa, természet ihlette fejdíszei, melyek sündisznót, hernyót idéznek formájukkal. Értelmük mondjuk nincs, de szépek. Danielle Ingemann munkáit is zserettük, melyek bár sehol nincsenek extremitás terén a többi diplomázóhoz képest, de hordhatóak, nőiesek, színesek. Nézzen meg mindet a galériában az aranyhaltól a szájpecekig!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.