Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Gondolta volna,hogy a modellek akár pozitív hatással is lehetnek az átlag nő önképére? Egy kísérlet szerint igen!
Számos értekezés és vita témája volt már, hogy az átlagnőnél jóval soványabb modellek rosszat tesznek-e a nők önbecsülésének: anorexiába, önértékelési problémákba hajszolhatja őket a divatvilág által diktált soványság, amivel nap mint nap szembesülnek a nők különböző magazinok hasábjain. Egy új tanulmány azonban megcáfolni látszik a feltevést és pont az ellenkezőjét állítja, méghozzá azt, hogy a nők önbecsülésének igenis javára válhat az idealizált szépség hajszolása. De vajon tényleg így van ez? Miképpen változott meg a szépségideál az évek során és hogyan igyekeztek alkalmazkodni hozzá a hétköznapi nők?
Két amerikai egyetem 37 nőt tesztelt három szabályozott kísérleten keretén belül, amikben azt vizsgálták, hogyan reagálnak a különböző divat- és reklámfotókra. Az eredményekből világosan kiderült, hogy a nők reakciója kizárólag a fotók tálalásán múlik: vagy nagyhangúan, már-már pofátlanul virítják arcukba a nem létező tökéletességet vagy pedig finoman és visszafogottan teljesedik ki előttük az isteni szépség.
A túl sok Photoshopnak nem dőlünk be
Az idealizált női szépségre való reakció nagy mértékben függ attól, hogy azt hogyan reprezentálják a befogadónak. Amikor túlidealizált, túltökéletesített nőket mutatnak, a tesztalanyok nem dőltek be, sőt, védekező mechanizmusként megerősítették saját önképükbe vetett hitüket.
Ennek az esetnek a tanulsága nem más, mint hogy igenis növelhetik önbizalmunkat a divatmagazinok képei, méghozzá akkor, ha teljesen nyilvánvaló a képeken a Photoshop, a szemfényvesztés.
A másik eset, amikor finoman, teljesen észrevétlenül, mindenféle mesterkélt kiegészítő nélkül szembesülünk a magazinok által elképzelt ideális világgal. Ilyenkor bizony a kétkedés befészkeli magát az agyunkba és azonnal elkezdünk elégedetlenkedni magunkkal, aminek akár rizikósabb következményei is lehetnek.
A tanulmány egyébként nem újszerű: néhány évvel ezelőtt meztelenül pózoló celebek képeit mutogatták hétköznapi nőknek és itt is hasonló reakciókat figyeltek meg a tesztelők: bebizonyosodott, hogy a nők ebben az esetben is sokkal jobban érezték magukat a bőrükben miután szembesültek azzal, hogy még bizony a celebek sem tökéletesek a való életben, akkor sem, ha a magazinok címlapjain irigylésre méltóak.
A 42-es modellek nem kellenek a tervezőknek
Az egészséges önkép megőrzésének érdekében nem egy tervező kifejezetten ellenzi, hogy túlságosan vékony modellekkel reklámozza kollekcióját. Hasonló véleményen van a plus-size modell, Crystal Renn is, aki szerint a 42-es méretnek kellene a szabványméretnek lennie a 32-es helyett. Hogy Karl Lagerfeld és Anna Wintour mit szólna a felvetéshez, bizonyára nyilvánvaló, mint ahogyan az is, hogy ebben az esetben valószínűleg egészségesebb önképpel rendelkező lányok szaladgálnának az utcán.
A szomorú igazság viszont az, hogy a divatiparban folyamatosan a kisebb méretek felé lavíroznak a tervezők, hiszen számukra sokkal egyszerűbb egy vékony, lapos lányra rászabni a ruhát, mint egy olyanra, akinek bizony feneke és melle is van. Mivel a divatvilág bír a külső legintenzívebb formáló erejével, ezért nem egy intézkedést és szabályozást is hoztak már azért, hogy elkerüljék a 32-es és 34-es méretek szabványméretté válását – sajnálatos módon nem túl fényes eredménnyel.
Pedig Renn szerint a tervezőknek is sokkal könnyebb dolguk lenne nagyobb méretű lányokkal dolgozni. „Egy tervezőnek ajándék lenne egy 42-es méretű lányra szabni a ruhát. Kisebb méretű, 36-os, 38-as modellekből Dunát lehetne rekeszteni, ezzel szemben a nagyobb méreteknél ez nem így megy. Arról már nem is beszélve, hogy a ruhákat könnyedén át lehetne szabni a 32-es, 34-es méretű lányokra is, míg ez ellenkező esetben nem működik.” Miközben Renn a nagyobb méretről álmodik, a tervezők mégis 32-es szabványméretűvé igyekszenek varázsolni az egész világot. Bár az olyan divatházak, mint a Ralph Lauren, már belátták, hogy érdemes a plus size modellekkel dolgozni, a divatmagazinok mégis maradtak a jól bevált photoshopnál, ami közben folyamatosan növeli az anorexiát pártoló weboldalak számát (is).
Rennhez hasonló véleménnyel van a brit tervezőnő, Caroline Castigliano is, aki elmondása szerint nem győzött szörnyülködni, mikor a Londoni Divathéten tartott bemutatója előtt 3 héttel egytől egyig nádszálvékony modellek tűntek fel castingjain – számolt be róla a Daily Mail. "22 éves pályafutásom során most fordult elő először, hogy nehézséget okozott nyolc olyan lányt találnom, akik egészségesek és formásak voltak. Majdnem mindegyiknek kint volt a gerince, a csípőcsontja, arról már nem is beszélve, hogy mellük aligha volt, hiába vilseltek egytől egyig kitömött melltartót.
Az egyik lány annyira be szeretett volna kerülni a show-ba, hogy 3 harisnyát húzott a lábára azért, minél pálcikábbnak tűnjön. Az a legszomorúbb az egészben, hogy ezek a lányok tényleg abban a hitben élnek, hogy a divatvilág megköveteli tőlük azt, hogy minél soványabbak legyenek” – mesélte a tervező, aki kizárólag 23-26 év közötti egészséges, minimum 38-as méretű lányokkal dolgozik.
„Az olyan szupermodellek, mint Cara Delevigne, Karlie Kloss vagy Jourdan Dunn teljesen más ideált képviselnek mint a nyolcvanas- kilencvenes évek szupermodelljei, Claudia Schiffer, Elle Macpherson vagy Christy Turlington. Nem azt mondom, hogy manapság nincsenek formás, közben pedig vékony modellek, mert vannak, elegendő csak Miranda Kerre vagy Rosie Huntington-Whiteley-ra gondolni. Ők viszont már inkább ritkaságszámba mennek a csontsovány lányok között.
Bár a jelenlegi modellideálok valóban eltérnek a tíz-húsz évvel ezelőttitől, a lényeg mégis csak az, mi hogyan viszonyulunk hozzájuk. Nem azt kell eldöntenünk kik ők, miért néznek ki úgy, ahogy, hanem hogy mit testesítenek meg a saját felfogásunkban és mennyire viszonyítanunk hozzájuk?
Bár a tanulmány eredménye bizakodásra adhat okot, a szomorú igazság még mindig az, hogy 12 tinédzserből 5 súlyos anorexiában szenved a divatmagazinok által megformált önkép hajszolása miatt.
Az ön életében mennyire kapnak meghatározó szerepet a modellek és hogyan tekintünk rájuk?
