Palvin Barbara a Youtube-bal edz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A modell tényleg olyan szerény, amilyennek látszik, nem öltözik drága ruhákba és nem jár drága edzőhöz. A Youtube is megteszi.

Palvin Barbara csupán 19 éves, mégis már a legfelkapottabb topmodellek közt emlegetik. Bár csak 2010-ben debütált egy Prada shown, két évre rá már őt választották a L'Oréal Paris nagykövetének. Számtalan címlapfotót tudhat a háta mögött, sőt, a brit Vogue az orosz szupermodellhez, Natalia Vodianova-hoz hasonlítja. A L'Oréal Melbourne Fashion Fesztiválján a helyi Vogue egyik munkatársa is felfigyelt a jogi karra készülő magyar lányra, kapott is az alkalmon, és jól kifaggatta Palvint többek az öltözködéséről és alakjának titkáról – mi mást kérdezett volna a mindenkivel szívesen fotozkodó, cuki tinilánytól?

Kiderült, hogy sok modellel ellentétben Palvin nem sanyargatja különböző diétákkal magát, mivel állítása szerint leginkább a genetikának köszönheti karcsú vonalait, így szinte bármit megehet, ami csak elé kerül. "Fiatal vagyok, szóval bármit megehetek, amit akarok" – mondta a modell, hogy még többen irigykedhessenek rá.

A testmozgás fontos a 19 éves modellnek, de Palvin a nyugodt, lassú edzések híve, például Pilates-re jár, jobban mondva Youtube-ról néz oktatóvideókat. "Pilatesezem, ez a legjobb számomra, mert bármilyen erőnléti sportot végzek, haamr bedurrannak az izmaim. Nagyon könnyen erősödöm, mert sokat sportoItam korábban! Egy Youtube videóra tornázom, beütöttem, hogy 30 minutes intense pilates, és meg is találtam” – mondta a modell a lapnak.

Az ausztrál rendezvényen Palvin egy elegáns Chloé ruhában, és ahhoz illő Louboutin cipőben jelent meg, csillogott, mint a legtöbb vörösszőnyeges rendezvényen, ahová meghívják. Nincs kedvenc tervezője, és a hétköznapokon nem is öltözik designerruhákba – jobban mondva a lehető legtrendibb módon keveri a tervezők feltűnő darabjait olcsó fast fashion cuccokal.

Galéria ikon

19

Galéria: Palvin Barbara fehérneműben, nagyestélyiben és hétköznap is csinos

"Amikor dolgozom, mindig kényelmesen öltözöm. Sportosan. Csak edzőcipő (persze az Isabel Marant féle magasított verzió), skinny farmer és egy egyszerű póló szokott lenni rajtam. Nincs kedvenc tervezőm. Ha valami tetszik, nem nézem, hogy márkás-e, csak simán megveszem" – nyilatkozza a lassan topmodellé érő magyar lány.

Palvin persze a munkájáról is beszélt, és az afféle lózungok mellett, mint hogy a legjobb a modellkedésben az, hogy rengeteg emberrel találkozhat, valamint különböző kultúrákat ismerhet meg, azt is elárulta, hogy amikor a L'Oreal nagykövetnek választották, azt hitte rossz számot hívott ügynöke. "Felhívott az ügynököm, hogy én kaptam a címet. Megkérdeztem, hogy tényleg a jó számot hívtad? Nem valaki mást akartál tárcsázni?" – mondta Palvin a Vogue-nak.

Ha szereti Palvint, nézze meg galériánkban a modell pár vörösszőnyeges vonulását, munkáit és Glamour díjátadós cigánykerekét is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.