Az igazi túrógombóc úgy reng, mint egy brazil táncosnő feneke

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Számtalanszor készítettem már el ezt az édességet, de valahogy soha nem lett az igazi. De milyen az az igazi?

Számtalanszor készítettem már el ezt az édességet, de valahogy soha nem lett az igazi. De milyen az az igazi? A kérdés jogos!

Egyszer egy étteremben olyan túrógombócot ettem, amit azóta sem tudott senki überelni, na, és persze én sem. Hogy miért? Mert az puha volt, elképesztően könnyed, habos, légies, kocsonyásan remegett. Ahogy egy barátom fogalmazta meg: a jó túrógombóc olyan, mint egy brazil táncos csaj segge, csak rezeg és rezeg, és közben ennivaló.

Tegnap viszont eszembe jutott, hogy egy barátnőm apukája, Ferenczi István elismert mesterszakács, és neki biztosan van egy tuti receptje. Volt. Szuperkönnyű és nagyon finom.

Hozzávalók

  • egy kiló félzsíros túró
  • öt tojás, szétválasztva
  • 12-13 dkg búzadara (ez körülbelül 6-7 púpozott evőkanál gríz)
  • egy csipet só

Így készítettem el

Összetörtem a túrót, hozzáadtam a grízt, a tojások sárgáját és egy csipet sót. Jól összekevertem a hozzávalókat, a fehérjét jó kemény habbá vertem és óvatosan a masszához forgattam. Ezután két órát pihentettem a hűtőben (egy óra az a minimum, amikor a gríz már eléggé megszívta magát).

Felforraltam a vizet, és vizes kézzel gombócokat formáltam. Amikor a víz már lobogott, picit visszavettem a hőből, és beletettem a túrógombócokat. Pár percig főztem őket azután, hogy feljöttek a víz tetejére. Ezután lehet pirított zsemlemorzsába forgatni, én nem tettem, mert jobban kedvelem natúr formában.

Aki szeretné, a zsemlemorzsát kevés vajon/olajon pirítsa meg, közben érdemes folyamatosan kevergetni, mert ha otthagyjuk, egy része leég, másik része meg nyers marad.

Epertöntet

  • 250 g eper (mirelit is lehet)
  • egy fél citrom leve
  • 2 evőkanál méz (nyilvan lehet több is)/porcukor

A legegyszerűbb az öntetet elkészíteni. Az epreket jól meg kell mosni, kicsumázni, és pépesre törni egy kézimixerrel. Ezután mehet bele a citrom leve. Esetleg lehet bele mézet/porcukrot is tenni, hogy ne legyen nagyon savanyú, bár ez elhagyható.

Egy kis gyümölcs a közepébe?

Ha van kedvük cifrázni, nyomjanak egy nagyobb darab almát/banánt a gombóc közepébe, és úgy főzze meg. Ez egy kicsit komplikált, de az eredmény mindenképpen megéri a fáradozást.

Ön hogyan készíti a túrógombócot? Ossza meg velünk a Dívány Facebook oldalán.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.