Két év alatt három kosárméretet nőtt a brit asszonyok melle

Olvasási idő kb. 3 perc

Míg 2010-ben a 75B volt a legkelendőbb méret, ez most 75E. A magyar üzletekben is több D, E, F kosár talál gazdára, mint korábban.

Míg 2010-ben a 34B (magyar számozás szerint a 75B) volt a legkelendőbb méret, ez most 34DD , azaz 75E az Észak-, Közép-Angliában és Írországban élő nőknek köszönhetően. Míg Walesben egyébként az E az átlagos kosárméret, addig Skóciában és a déli régióban állítólag csak két mérettel nőttek a mellek. A felmérésben résztvevők 78 százaléka egyébként azt állítja, hogy korábban sokkal kisebb melltartókat viseltek, mint amekkorát kellett volna.

A közlemény szerint az olyan hírességeknek köszönhetően, mint Dita Von Teese, Kim Kardashian, Nigella Lawson és Beyoncé Knowles, a nők már sokkal szívesebben felvállalják domborulataikat, sőt, mindent megtesznek azért, hogy fokozzák a hatást. Ezt honnan tudni? Két évvel ezelőtt az eladott melltartóknak csupán a 36% volt push-up vagy töméses, és ez az arány mára 70 százalékra nőtt.

A Debenhams munkatársai októberben minél több nőnek próbálnak segíteni abban, hogy kiderítsék, mi is számukra megfelelő méret és mennyivel jobban is néznek ki, ha nem több számmal kisebb fehérneműkbe passzírozzák bele a melleiket.  És mivel most van a mellrák elleni küzdelem hónapja, minden eladott melltartó árából 50 pennyt felajánlanak három alapítványnak.

Aki egyébként figyelemmel kíséri az eseményeket, annak semmi meglepő nincs abban, hogy a szigetország bizonyos részein két év alatt 3 méretnyit nőttek a mellek. A szakemberek nem feltétlenül értenek egyet abban, hogy mi ennek az oka. Egyesek szerint a túlsúlyosság, az elhízás, míg mások a hormonokat okolják, de nem szabad megfeledkezni a továbbra is igen népszerű mellnagyobbító műtétekről sem. Jó lenne azt mondani, hogy egyre több nő tudja a helyes méretet, és részben ennek köszönhető a változás. Ám mint korábban is írtuk, nem ez a helyzet, pedig sem vizuálisan, sem fizikailag nem túl előnyős, ha kicsi melltartóba passzírozzuk bele a kebleinket. Tény, a legtöbb helyen továbbra sincsenek könnyű helyzetben azok, akik nagyobb méretű fehérneműket keresnek.

És hogy itthon mi a helyzet? Galamb Eszter, a Triumph márkamenedzsere a Díványnak elmondta, az elmúlt években nőtt a kereslet a D, E, F kosár iránt, az A és a B kosár iránt viszont csökkent. "De ez nem jelenti egyértelműen azt, hogy a nők kosármérete növekedett, inkább azt, hogy az elmúlt években nagyon sok olyan konkurens márka lépett be a piacra, akik főleg az A és B kosaras célcsoportra fókuszál, a nagyobb kosármérettel rendelkező nőket itthon pedig csak kevés márka tudja kiszolgálni. Mi G kosárig forgalmazunk melltartókat " - tette hozzá. Ha az arányokat nézzük, akkor a B kosár még mindig a legkelendőbb a majdnem 35 százalékával. A második helyen a C, a harmadik helyen pedig a D méret szerepel, vagyis az első három helyezett sorrendje egyelőre nem változott, csak az arányok változtak. Persze ki tudja, hogy mit hoz a jövő.

Az előnyös tulajdonságainkat persze mi is szeretjük hangsúlyozni, de csak bizonyos módszerekkel. "Push-up melltartóból közel 2,4-szer annyit adtunk el 2011-ben, mint 2007-ben. A teljes melltartó darabszámból a push-up melltartók részesedése 2007-ben még csak 10,6% volt, 2011-ben ez 23,3%-ra nőtt.  A szivacsos melltartók iránti kereslet aránya viszont a teljes forgalomhoz képest minimálisan esett vissza, szinte stagnál. A normál, merevítő nélküli melltartók aránya pedig meglehetősen csökkent. 2007-ben az összesen eladott melltartók 34,8% normál melltartó volt, 2011-ben már csak 29,8%. A sima körmerevítő melltartóknál ugyanez a helyzet, a 2007-es 34,8%-os részesedés 2011-re 26,7%-ra csökkent" - tudtuk meg.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.