Fesztiváltrend: így öltözz fel a Szigetre!

Olvasási idő kb. 2 perc

Kendő, kalap, szandál, kezeslábas, táska és már is kész a megfelelő szett a legnagyobb hazai fesztiválra.

Ugyan a Szigeten már zajlanak az események, ha nem számoljuk a felvezető koncerteket, akkor hivatalosan csak szerdán keződik el a fesztivál a teljes valójában. Ha minden jól megy, akkor jó idő lesz, néha túlságosan is. Kalap, fejkendő azért nem árt, hiszen ez megvéd a napsugárzástól, aki nem félti a lábát attól, hogy kicsit koszos lesz és meg is tiporják, azoknak ajánljuk a szandált, a tavalyi fesztiválozók közül is sokan viseltek ilyen lábbelit.

Galéria ikon

25

Galéria: Fesztiváltrend: így öltözz fel a Szigetre!
Fotó: Bershka

Mivel mégis egy zenei rendezvényről van szó, ajánljuk a szegecses darabokat, ezeknek az ára hatezer és tízezer forint között mozog. Hasonlóan fontos kiegészítő a kicsi oldaltáska, ami lehet steppelt vagy rojtos, a lényeg, ne csapjuk hátra, mert ilyenkor könnyebben megszabadíthatnak az értékeinktől a tömegben állva. Egy piros rojtos kiegészítő például 8995 forintba kerül a Bershkában, egy steppelt változatért, amit sok fesztiválozó visel pedig 3995 forintot kérnek a Stradivariusban.

Hogy minél kevesebb cuccot kelljen pakolni, ha esetleg sátrazásra adnánk a fejünket, akkor ajánljuk a mini overallt. Ez kitűnő viselet a forró napokra. Nagyon sok a farmerből készült darab, de aki nem rajongana ezért a trendért, a Zarában mondjuk vehet egy pöttyöset is 3995 forintért. Ha egy kicsit hűvösebbre fordul az idő vagy más okból nem akarjuk a vállunkat mutogatni, akkor egy nagy, de könnyed anyagból készült sál is jól jöhet. Szerencsére mindegyikből van választék, pár tipp bele is került a mellékelt galériába.

Időpont: 2012. augusztus 06-13.

Helyszín: Budapest, Óbudai-sziget

Fellépők: The Stone Roses, Ministry, Korn, Placebo, The Killers, The Roots, Kraak&Smaak, High Contrast és még sokan mások

Napijegy: 13000 Ft (23 óra után 6 500 Ft), percalapú jegy: 35-70 Ft, bérlet: 55000 - 63000 Ft

Honlap: http://www.sziget.hu/fesztival/

Várható Időjárás: Az Időkép előrejelzése szerint nappal 25 és 30 fok között mozog majd a hőmérséklet, éjjel pedig 14 és 17 fok között. Az első négy napban gyengén felhős idő lesz, vasárnap pedig záporra is számíthatnak a fesztiválozók. A Köpönyeg azt jósolja, hogy nappal 24-29 fok várható, éjjel pedig 13-16 fok. Az ő előrejelzésük szerint szerdán derült lesz az égbolt, csütörtökön gyengén felhős, pénteken szeles idő várható, szombaton és vasárnap pedig szintén nem lesz felhő az égen.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.