Nem lesz többé G betű a Guess cuccokon

Olvasási idő kb. 2 perc

Pert nyert a Gucci, a Guess tényleg másolta az ő levédett G betűit. A Guess fizet, mint a katonatiszt, és eltünteti a sok G-t a termékeiről.

A Guess egész jól megúszta a Gucci-pert, csak 4,66 millió dollárt (1 milliárd forintot) kell fizetnie a cégnek, mely eredetileg 120 millió dollárt (28 milliárd forintot) kért levédett designelemeinek jogtalan használatáért. A 3 éve húzódó per bírója, Shira Scheindlin szerint az igaz, hogy a Guess koppintott, az azonban merő spekuláció, hogy ez 120 millió dollárnyi kárt okozott volna a Guccinak – szakemberek vizsgálták, hogy keletkezett-e kár a Gucci eladásaiban a Guess miatt, és úgy találták, hogy nem.

Galéria ikon

10

Galéria: Gucci - Guess
Fotó: Guess

A 4,6 millió dollár, amit a Gucci kap majd, azoknak a termékeknek az eladásából jött össze, amiken a Gucciéra jellemző márkajelzéseket használt a Guess. Összesen négy vitatott márkajelzés került a bíróság elé, melyek közül háromról le is tiltották a Guess-t – írja a Reuters.

A négy jelzés a következő: a zöld-piros-zöld csík, a stilizált "Square G", a négy összekapcsolódó G, melyet "Quattro G"-ként emlegetnek, és a folyóírásos G. Utóbbi kivételével semmit nem használhat a Guess. A Gucci ügyvédje, Louis Ederer szerint a Guess direkt akarta guccisra venni a termékeket, ezért árult G betűs tárcákat, táskákat, cipőket, ezzel a márkát lejáratta. A Guess ügyvédje (egykor O.J. Simpson védője), Daniel Petrocelli egyelőre nem kommentálta az ügyet.

Nem a Gucci az egyetlen cég, mely kegyetlenül elbánik a koppintókkal: Louboutin például Yves Saint Laurent-t perli a piros cipőtalpak miatt, a Burberry pedig ócskább hamisítványokkal szemben nyert 100 millió dollárt nemrég. De lényeg a lényeg: aki összekapcsolódó G mintás Guess táskát szeretne venni, siessen, mert valószínűleg hamar el fog tűnni a polcokról (a webshopban egyelőre van még minden), és G betűvel díszített napszemüveget is csak a Guccinál vehetünk ezentúl. Mondjuk ez a képeket elnézve nem is olyan nagy baj.

UPDATE: A Gucci Amerikán kívül Kínában, Olaszországban és Franciaországban is beperelte a Guess-t, de utóbbi feje, Paul Marciano azt reméli, tudják az ügyet bíróságon kívül is rendezni. Persze az is pénzbe fog kerülni, de talán olcsóbban megússza a Guess.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.