Egy brit McDonald’s-ból kitiltották a tréningruhás bunkókat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Scott Wilson igencsak meglepődött, amikor túl sportos az öltözéke miatt nem szolgálták ki. Mint kiderült, új szabályt vezettek be a gyorsétteremben.

Scott Wilson igencsak meglepődött, amikor a minap egy leylandi gyorsétteremben szeretett volna enni – írja a Telegraph. A személyzet ugyanis nem volt hajlandó kiszolgálni arra hivatkozva, hogy nem elég elegáns az öltözéke. Az asztalosnak tanuló fiatalember 15 perccel később öltönyben, nyakkendőben tért vissza a McDonald's-ba, és akkor végre megkapta a menüjét. „Nagyon kiborultam, nem hagyhattam annyiban” – nyilatkozta Wilson.

Mint kiderült, a gyorsétterem személyzete csupán az előírásokat követte, a szabályok szerint ugyanis ebben az egységben este hét után nem lehet kiszolgálni azokat a 18 év alatti fiatalokat, akik melegítőben térnek be hozzájuk. Rachel Hilliker, az étterem egyik vezető beosztású munkatársa a Telegraphnak elmondta, az utóbbi pár hétben több fiatalokból álló csoport okoz nekik fejfájást. „A személyzetet megfenyegették, azt mondták, hogy megkéselik őket a munka után” – tette hozzá. Ezek a problémás bandák jellemzően tréningruhában járnak, miattuk tiltották ki a sportos öltözékű fiatalokat az étteremből.

Wilson nem az egyetlen fiatal, akinek nincsen ínyére, hogy át kell öltöznie mielőtt betérne egy gyorsétterembe. „Egy kalap alá veszik a fiatalokat, és ez nem fair. Nem éreztem azt, hogy szívesen látnának minket, ezért nem helyben ettük meg az ételt” – mondta Scott Wilson, akit főképp az dühített fel, hogy egy huszonéves férfit, aki ugyanúgy volt felöltözve, mint ő, azonnal kiszolgálták. Nigel Dunnington, az ominózus étterem vezetője elnézést kért a fiútól, de egyúttal azt is leszögezte, hogy a problémás vevőknek nem kegyelmeznek, és a helyi rendőrökkel közösen próbálják megoldani a helyzetet.

Nemcsak a McDonald's az egyetlen olyan cég, amely öltözködési szabályokat vezetett be a vásárlók/vendégek részére. 2010 februárjában Danielle Lloydnak, egy brit glamour modellnek volt egy kis kellemetlensége amiatt, mert az az egyik essexi Tesco Express alkalmazottjai márkás melegítőjét pizsamának nézték, és emiatt nem akarták beengedni az üzletbe. Pár nappal korábban egy fiatal édesanyának volt hasonló élménye egy walesi áruházban. Itt a bejáratra ki is volt függesztve, hogy mezítláb és pizsamában tilos a belépés a többi vásárlóra való tekintettel.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.