Harminc éves korunkig öregítjük magunkat a ruháinkkal

Olvasási idő kb. 2 perc

Brit felmérés a kor és az öltözködés viszonyáról, benne a 10 legfiatalosabb 40 feletti nő listája.

A Debenhams áruház kíváncsi volt arra, hogy vajon a korral hogyan változnak meg a divattal, az öltözködéssel kapcsolatos elképzeléseink. A megkérdezettek közel egyharmada azt mondta, hogy tinédzserként megpróbáltak idősebbnek tűnni, hogy jó pontokat szerezzenek a fiúknál, vagy ne fordítsák őket vissza a kocsmák, bárok bejáratánál. A húszas éveikben szintén sokan próbáltak úgy öltözködni, hogy idősebbnek tűnjenek, mert úgy gondolták, hogy ez segít a karrierépítésben. Egyesek már a harmincas, mások csak a negyvenes éveikben kezdtek el egyre jobban figyelni arra, hogy olyan ruhákat vegyenek fel, amik révén talán fiatalabbnak látszanak. Sokan úgy vélik, hogy majd a hetvenes éveikben járva öltözködnek a koruknak megfelelően.

Galéria ikon

20

Galéria: A Debenhams celeblistája

A megkérdezettek főként a megfelelő fehérneműtől, a magas sarkú cipőktől, a testhezálló holmiktól és a divatos kiegészítőktől érzik magukat fiatalabbnak. Alain Mehada, a Debenhams munkatársa szerint sokat segíthet, ha a méreteinknek, az alakunknak megfelelően öltözködünk, mert nem a húszéveseknek való cuccoktól nézünk ki fiatalabbnak. „Ha olyan ruhákat veszünk fel, amik illenek az alkatunkhoz, akkor sokkal magabiztosabbak leszünk, és így több évet is letagadhatunk a korunkból” – tette hozzá.  Míg tíz nőből kilenc vallotta be, hogy a ruhákkal, kiegészítőkkel próbálnak trükközni, addig a felmérésben résztvevő férfiaknak csak a tizenkét százaléka gondolt már arra, hogy az öltözködésével fiatalítson külsején.

A Debenhams tízes listája

1. Helen Mirren (65 év)

2. Sophia Loren (76 év)

3. Jennifer Aniston (41 év)

4. Courteney Cox (46 év)

5. Judi Dench (76 év)

6. Maggie Smith (76 év)

7. Elle Macpherson (47 év)

8. Kim Cattrall (54 év)

9. Michelle Pfeiffer (52 év)

10. Kim Basinger (57 év)

A Debenhams egyébként összeállította azoknak a hírességeknek a listáját, akik dacolnak a korukkal. A lista első helyén Helen Mirren szerepel, aki a nyilvános eseményeken ugyan nem visel olyan ruhákat, amiket korára tekintettel nem kellene felvennie, de 2008-ban nyilvánosságra került róla pár fotó, amiken bikiniben látható, és ez nagy szenzációnak számított. A színésznő akkor 63 éves volt. Bár az első tíz között nem szerepel Jane Fonda, a Daily Mail szerint azért mindenképpen meg kell emlékezni róla, hiszena 73 éves híresség nemrég egy igen fiatalos öltözékben jelent meg Craig Ferguson műsorában, és ez a miniszoknya-térdcsizma összeállítás nem az első eset, hogy olyan összeállításban mutatkozik, amit nála évtizedekkel fiatalabb nőkön lehet látni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.