Az énekes- és színésznők már előszeretettel viselik azt a cukorkaszínbe hajló rózsaszín árnyalatot, melyet a Pantone nemrég a 2011-es év színének választott.

A Pantone abszolút szaktekintély, a professzionális színszabványok irányadója a design összes területén, rájuk érdemes hallgatni: minden év végén közzéteszik a következő esztendő színét, 2010-ben ez a türkiz volt, 2008-ban pedig az íriszkék.

2011-ben előrejelzésük szerint minden – nő-férfi ruha, lakástextil, smink – loncvirágszínbe (18-2120 Honeysuckle) borul: a vörösbe hajló vibráló rózsaszín tele van energiával, színt visz a hétköznapokba, ráadásul a tavalyi hűvös türkizzel is nagyszerűen megy. „Szükségünk van valami lélekemelőre ezekben a stresszes időkben. A rózsaszín tatárlonc magával ragad, feldob, ebből a színtől csak úgy árad az adrenalin, tökéletesen lezárja a kék korszakot” – mondta a Guardiannek Leatrice Eiseman, a Pantone Colour Institute igazgatója.

A 2011-es és a 2010-es szín
A 2011-es és a 2010-es szín

„Tulajdonképp ez a rózsaszín az, ami a virághoz csalogatja a kolibriket és nem a virág édes illata. A tatárlonc egy nosztalgiahullámot is beindíthat, mivel finom illatokkal és a gondtalan tavaszi-nyári napokkal társítjuk ezt a színt” – tette hozzá az igazgatónő. A loncvirágszínt amellett, hogy az év színe, a tavasz meghatározó színévé is választották, a H&M-nél abszolút mértékben uralni fogja a tavaszi kollekciót – írja az Independent. Galériánkban hét celeb látható, akik ezt a színt viselik Kirsten Stewarttól Gwyneth Paltrow-ig. Kattintson a fotóra!

Blogmustra