Erősíteni kell a stílust és az önbizalmat Magyarországon

Pénteken mutatták be a sajtónak az OurStyle blogból kinőtt új online divatmagazint, ahol a remek alkalom apropóján a sajtónak erről a szegmenséről beszélgettünk Henger Dóra divatbloggerrel és Vágó Réka tervezővel.

Henger Dóra, az új magazin, valamint az eredeti blog egyik létrehozója szerint több irányzatot lehet megkülönböztetni a divattal foglalkozó kiadványok és internetes oldalakkal kapcsolatban. Vannak, akik a rövid távú trendekről, a napi divatról írnak, és ennek megfelelően inkább az eladásra koncentrálnak. Vannak, akik egy sokkal művészibb vonalat képviselnek.

Ja, és persze nem feledkezhetünk meg a blogokról, illetve a szerzőikről sem.  "Egyre nagyobb teret kapnak, és már ők is ott ülnek a nagy tervezők divatbemutatóin, aminek  a hagyományos média ugyan nem örül annyira, de akkor is izgalmas fejlemény" - nyilatkozta Henger Dóra. Ő az összes divatmagazin közül egyébként a Fantastic Mant kedveli a legjobban, aminek nemrég megjelent a női verziója, a Gentlewoman is. Az első tematikus szerzeménye pedig még egy Harper's Bazaar volt, amit New Yorkban vett magának.

Vágó Réka cipőtervező emlékei szerint az örökbecsű Bonton magazinra csapott le először. "Emlékszem még a Select magazinra is, ami egy kicsit alternatívabb volt. Nem tudom, hogy hány számot élt meg, de zseniális kiadvány volt" - nyilatkozta Vágó Réka, aki egyike annak a nyolc hazai tervezőnek, akinek munkáit meg lehet vásárolni az új oldalon. Ő egyébként szívesen olvassa az olasz és a német Vogue-ot. Bár ugyanaz a két magazin neve, azért nyilvánvalóan minden országban más-más olvasható és látható a kiadványokban: "Minden piacnak vannak a sajátosságai. Magyarországon kicsit erősíteni kell a stílusjegyeket, valamint az önbizalmat az emberekben. Ez persze igaz a stylistokra is, akik megmutathatják a honi tervezőket a vásárlóközönségnek. Fontos a magyar tervezők jelenléte a magazinokban."

Egyúttal arra is kíváncsiak voltunk, hogy egy fotózás előtt hogyan is működnek együtt a tervezők és az összképért felelős stylistok. "Lényeges, hogy legyen egy olyan csatorna, amin a designerek jelezni tudják a stylistoknak, hogy vannak új munkáik. Utána viszont a stylist keresi meg a saját ötletéhez a részleteket a megkapott információk alapján, vagy maga keresgéli meg a darabokat. Bár a tervezés és a styling két külön munka, kell egy közös nevező. Ha megbízok egy stylistban, akkor nem szólok bele a munkájába, hagyom, hogy az ő elképzelése érvényesüljön. Én pedig próbálok olyan cipőt tervezni, ami használható, viselhető, valamint megfelel az én elvárásaimnak, és remélhetőleg a vásárlók igényeinek is" - nyilatkozta a Velvetnek Vágó Réka.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek