A hét elképesztően öltözködő celebje rovat ezúttal egy zenekart mutat be az olvasóknak, azaz most nem egy, hanem két személyről lesz szó, akik azonban nem igazán celebek - egyelőre. A Mini Viva névről ön valószínűleg azt fogja gondolni, hogy a projektnek a német központú zenetévéhez van köze, de nem ez a helyzet. A Frankee Connollyból és Britt Love-ból álló duó a brit Xenomania produkciós ház jó hírnevét hivatott öregbíteni. Az új popegyüttest beindítani próbálóknak köszönheti Cher a Believe című számot, a Girls Aloud pedig teljes karrierjét.
Ebben a műfajban a sikerhez két dolog kell. Ezek közül az egyik a friss, lendületes, fülbemászó és táncolható popzene. Ezt a rubrikát a Mini Viva eddigi két számával gond nélkül kipipálja (bemutatkozó albumuk a hónap végére várható, első slágerük, a Left My Heart in Tokyo alább látható).
Ebben a blogban azonban számunkra a másik dolog az érdekesebb, ez pedig természetesen a megjelenés. Az együttes két tizenéves tagja nyilván nincs még abban a korban, amikor dívákként eladhatóak lennének. Esetükben még kerülni kell mindent, ami szexuálisan túlságosan kihívó lehetne. Ebből kiindulva valami olyasmit is kihozhattak volna ebből a két csajból, aminek itthoni megfelelője mondjuk Lola lehetne, de a Xenomania célja az, hogy népszerűvé tegye előadóit, így olyan messzire próbáltak menni ettől a világtól, amennyire csak lehetett.
Abban az évben, amikor minden második zenei vagy divathír Lady Gagáról szól, bizony nagyot kell annak robbantania, aki azt szeretné, hogy produkciója átjusson a közönség hirtelen megemelkedett ingerküszöbe felett. A szemlátomást idegen bolygóról érkezett űrlény-díva utáni korszakban a Mini Viva számára is a minimum egy-két bizarr póz a klipekben, egy-egy ezüstös szkafander-hammernadrág, néhány harsány árnyalatú aszimmetrikus top vagy bizarrul feltornyozott haj (lásd elsősorban az I Wish című klipben látható frizurákat a poszt alján).
Ami miatt a Mini Viva stílusát külön posztot érdemlően figyelemreméltónak találom, az az, hogy ezt a Gaga-szerű őrületet ők olyan kiadásban tudják tálalni, hogy közben (vigyázat, most megkockáztatok egy igen erős kifejezést!) egész szimpatikusak tudnak maradni. Mondom ezt én, aki az életben a legritkább esetben találja a tizenéveseket szimpatikusnak. Mindenesetre ezek ketten vagány, életvidám és jófej kölyök-vadmacskáknak tűnnek, akik mindenben élő, igazi, valós, szerethető személyekre emlékeztetnek (attól eltekintve, hogy egész szimpatikusak).
Izgalmasak, de nem viszik túlzásba az egyénieskedést. Csak pont annyira csillognak, amennyire az egy normális tizenéves lánynak jól áll. Néha úgy tűnik, mintha ezt az arany középutat nehezebb lenne eltalálni, mint Lady Gaga bizarr öltözékeire valami még sokkolóbbal rálicitálni.
