Irán betiltotta a túl szexi próbababákat

Olvasási idő kb. 2 perc

Már nemcsak a hús-vér nők, de a próbababák kinézetét is szabályozza az iráni kormány. Smink és testhajlat nem látszódhat, fejkendő annál inkább.

Nemcsak az élő, hús-vér nők, de a próbababák sem lehetnek kihívóak az Iráni Iszlám Köztársaság dress code-ja, vagyis viseleti szabályzata szerint. A Reuters hírügynökség információi szerint az iráni rendőrség kedden, a helyi IRNA hírügynökségen keresztül figyelmeztette a boltosokat, még véletlenül se tegyenek ki a kirakatokba olyan próbababákat, amik túl szexik, vagyis nincs rajtuk fejkendő, ki vannak festve vagy testhajlataik látszódnak.

Az irániak öltözködési szabályainak betartatására 2005 óta figyel oda jobban a rendőrség, akkor került ugyanis az Iráni Iszlám Köztársaság élére Mahmúd Ahmadinezsád. Az ott élőknek nem árt óvatosnak lenniük, figyelmeztet a Reuters, ugyanis az sem megy ritkaságszámba, hogy többszöri ruházati szabálysértés után a rendőrségre citálják a vétkest, sőt még arra is kötelezhetik, hogy öltözködési tanórákon vegyen részt.

Férfiak nem árulhatnak női fehérneműt

„Nyakkendő és csokornyakkendő mutogatása a kirakatban, valamint női fehérneműk férfiak általi árusítása tiltott” – idézte a vonatkozó rendőrségi közleményt a Reuters, jelezve, nemcsak azt szabályozzák, mit viselhetnek az iráni nők és férfiak, de még azt is, ki árusíthat egyes termékeket. Az iráni dress code szerint a nők nem hordhatnak szűk nadrágokat, fejüket hijabbal, vagyis kendővel, testüket pedig csadorral takarják, miközben a férfiakat a túl rövid hajtól óvják. A nyugati kultúra iránti vonzalom egyébként elsősorban a városi, gazdagabb közösségekben jelenik meg, míg a puritán viseletet a szegényebb sorban élők preferálják.

Az iráni kormány korábban is vezetett már be szokatlan szabályozásokat: 2008-ban például betiltották az olyan reklámokat, amikben sportolók és filmsztárok szerepelnek. Döntésük meghozatalakor arra hivatkoztak, hogy a hírességeknek nem szabad nyíltan reklámozniuk a fogyasztást.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.