Kétszer csípős paprikákat készítettem különbözőképpen a vendégeknek.
Kaptam ajándékba egy szakajtó csilit. Próbáljuk ki, gondoltam, mert nem tudtam, milyen fajták. A papírok elvesztek a sorok között, de többé-kevésbé csípnek.
Egyiket csak úgy natúr, bátran leteszteltem, de megállapítottam, hogy sok lesz magában. A kellemes fűszeres ízről viszont eszembe jutott valami más: kibeleztem, és a húsnál is csípősebb magok és erek helyére raktam egy kis darab sajtot, majd kirántottam. A recept nem saját találmány, Mexikóban készítik egy nagyon ízletes, közepesen erős csilipaprikából, a poblanóból, de a legjobb a csípős és kicsi jalapenoból. Itthon a zöld hegyes erőssel, vagy az édesnemes fűszerpaprikákkal érdemes próbálkozni, a TV paprika jellegtelen ehhez.
Azt javaslom, dolgozzanak kesztyűben, én ezt kihagytam, ezért az egész délutánomat megkeserítette az ujjaimra, körmeim alá ragadt kapszaicin. A nagyobb paprikákat illik elősütni és meghámozni, a kicsiket lehetetlen. A paprikát felvágtam, kikapartam amit benne találtam. Beleraktam egy kis darab parmezánt, de ez esetben a trappista, vagy bármilyen zsíros sajt megfelel. Egy tojást elkevertem két púpozott evőkanál liszttel, és sörrel palacsintatészta sűrűségűre lazítottam. Egy serpenyőben két ujjnyi olajat forrósítottam, és abban sütöttem ki a tésztába húzott falatokat. Egy pillanat alatt felhólyagosodik, megsül. Kiszedtem egy szalvétára és egy csípősevő társaságban kínáltam.
A méregfog eltávolítása, a sütés, a zsíros sajt és a vastag bunda mind a csípés ellen dolgoznak, egészen kellemes sörkorcsolyává szelídült, de figyelmeztetés nélkül így sem szabad osztogatni.
