Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Orgazmikus élményünk lett a krémestől, és minden türelmünket előszedve szemléltük a felszolgálót.
Szinte a nyitás után rögtön jött a hír: új, reményteli hely nyílt a rakparton. Rögtön kipróbáltuk egy vacsorára, és mivel ebédmenüznek, a sorozatunkba is gyorsan bekerült a pár hetes Flores Bistro.
Itt nem a belsőépítész a legfontosabb, az étterem nagyon egyszerű és ízléses, kellemes sötét színek, kényelmes székek, egyetlen, mozaikból kirakott női fej díszíti. A terasztól kicsit tartottunk, de a forgalom a feltúrt környéknek köszönhetően minimális, így nyugodtabban élvezhető a Gellért-hegy panorámája.
A Flores az étkek melletti elsőszámú jelensége a felszolgáló fiatalember. Nehezen tudjuk megfejteni, hogy miért van olyan rettenetesen zavarban. Több mindent elfelejt, az étellel kapcsolatos kérdésekre nem igazán tudja a választ, riadt szemmel végzi feladatát. Hogy suta, vagy ideges, esetleg zavarban van? Talán ez volt az első napja? Nem derült ki, de az igen, hogy az étterem még csak pár hetes, a srácnak viszont már híre van. Az ebédmenü utáni napon egy asztaltársaságban a következő beszélgetés játszódik:
- A Floresben ebédeltem tegnap - mondja valaki.
- És ott volt A felszolgáló? Szerintem ő egyfajta kísérlet. Imádnivaló - válaszol az ebédmenü programunktól teljesen független szemlélő.
Danny egy kancsó vizet kér, amit többszöri kérésre, nagyon nehezen kap meg, de szomjas, kezd bepöccenni, végül az ételek és az étterem többi tagja megmentik a helyzetet és már inkább aggódunk a fiúért. Arra jutunk, ő, a felszolgáló egy olyan jelenség, akire képtelenség igaziból megorrolni, inkább egyfajta showműsorként kezelendő. A türelem viszont elegendhetetlen.
Előételnek korianderes sárgadinnyelevest és kecskesajtot kérünk pirítóssal. A leves nem édes és tejfölös, mint a megszokott magyar gyümölcslevesek, hanem egyfajta sűrű gyümölcspép illatos fűszernövényekkel. A koriandertől a dinnye élesebb, frissebb lett, jó kezdés. Jobb helyeken végre kikopik a lisztes habarás ebből az üdítő fogásból, itt is. A lisztnek van helye a konyhában, de nem egy gyümölcslevesben, vagy mártásban. A pohár szélén sós koriander, tetszik a koktélos trükk leveses bevetése, értelmet ad a divatos poharas tálalásnak, kedvesen kerek történet.
A kecskesajt nagyon karakteres, alatta házi kenyeret sejtünk, ütős előétel egy kis hámozott koktélparadicsommal és galambsalátával. A tálalás ízléses és modern, semmi öncélú variálás.
Főételnek malac hasalját kérünk paprikás krumplival és makrélát édeskömény salátával.
Anna a malacról: A malacot lerabolja a körete. A paprikás krumpli meglepő, új. A kis kockákra vágott krumplik pont a megfelelő pillanatban lettek elkapva, határozott, de kellemesen főtt állag. A kolbászkarikák pikánsak, tömények, a szaft ízletes, talán snidling frissíti, nagyon tetszett, messze a jajdekiváló házi paprikás krumplik felett fényévekkel. Jut eszembe, nem is szerettem a paprikás krumplit, de már tudom miért, mert eddig nem ettem jót. A malac puha, szaftos, megvan a szájban olvadó zsír, nyelven szétomló hús párosa, de sajnos a roppanós bőr elmaradt, kicsit elhülyéskedünk a csócsálásával, de reménytelen.
Danny a halról: Ennek megfelelően robban a bőre, az íze füstösen erőteljes. A Flores fogásaiban az a nagyszerű, hogy mindegyiket feldobja valami ötletes meglepetés. A köretnek való salátát például a csírahalom és az izgalmas édeskömény. Az ebédmenükkel szokásos problémám, az adag kis mérete itt is előkerül. A háromfogásos ebédmenüvel végülis jóllakom, de boldogabb lennék, ha kettő is megtömné a hasam. Úgy viszont ki kellene hagynom az édességet, ami a Flores esetében emberellenes bűn volna.
Az édességek feltűnően finomak. A házi krémes krémjében messziről látni a vanília fekete pettyeit, jó jel, nem vaníliás cukor, pláne nem aroma fog dolgozni benne, hanem az igazi. A hártyavékony tészta és a krém aránya ideális, 1:200-hoz. Itt egy kicsit elragadtattuk magunkat, hangosan sóhajtoztunk, hogy mmm és ááá, a krém puhasága és a leheletnyi roppanás a tetején ugyanis mennyei. Egymás villáját kiütve harcoltunk a krémes falatokért.
Az áfonyás créme brulée is finom, a tetejére karamellizált réteg pont csak a játékossá teszi, nem brutális szilánkokat kell kanalaznunk. Dannynek nem jön be az áfonyázás, nekem is szokatlan, de gyorsan megbarátkozunk, eddig csak naranccsal találkoztunk ebben a kompozícióban.
Végeztünk, kijön a tulajdonos?/üzletvezető? Hogy ízlett? - kérdezi. Lelkesedünk a desszerteken és őszintén elpanaszoljuk a malac sikertelen bőrét. A reakció hazánkban még szokatlan, de üdvözlendő: "Sajnálom, utánanézek mi történhetett" - hangzik a válasz.
Lehet így is. Pontosabban így kell.
Ár-érték arányban a Standot rendesen megszorongatja a Flores ebédmenüje. A három fogás szervízdíjjal együtt 1860 forint, azt viszont nem szeretjük, hogy a vendégcsalogató táblára a bejáratnál a szervízdíj nélküli ár van kiírva (1690 forint), csak az étlapról szembesülünk a plusz 12 százalékkal.
Kétfogásos ebédmenü is van (elő+főétel vagy főétel+desszert). 1490+12 százalékért, de ezeket inkább csak a diétázóknak ajánljuk.
A menüben három elő, öt főételből és három desszertből lehet választani. Ásványvíz, kávé nincs a 1860 forintos árban, mint például az Onyx drágább, 2950 forintos három fogásában.
A Flores és a Stand volt eddig a legnyerőbb ebédmenü, de a Floresben a tagadhatatlanul suta felszolgálásért cserébe személyes figyelem járt, ami ezeknek a kis helyeknek a lelke. Így lehet odaszokni, belefolyni, életünk részévé tenni egy éttermet. A felszolgált ételek is itt érintettek meg a legjobban. Ilyen kiváló alapanyagokból, egyszerű, de frappáns ötletekkel feldobott fogásokkal, megfizethető áron dolgozó éttermek kellenének még. Sok.
Flores Bistro V. Belgrád rakpart 18.
