Süssön halból mézeskalácsot

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fahéj, szegfűszeg, narancs és fehér húsú hal, így egyben.

Fahéj, szegfűszeg, narancs és fehér húsú hal, így egyben. És nem azért, mert egy helyre megy, hanem mert Mexikó itthon sorozatunk következő része következik: a Tikin Xic.

A nagyon hülye név a maja miatt van (az x-et tessék h-nak, s-nek, vagy sz-nek ejteni, holt nyelvek esetében ez nem mindig egyértelmű), ez a recept valószínűleg nekik köszönhető, de ami biztos, dél-mexikói.

A történet, az elmúlt hetek zsírtolulása után vörös sügérrel indul, de más fehér húsú tengeri hal, vagy pisztráng is jó lesz, sőt, csirkével is el lehet követni. Én most heringgel próbálkoztam, az nem az igazi, a hering kicsit tolakodó ízű ehhez a recepthez. Fél kiló halra a következő mennyiségű fűszert kell számolni és ezeket péppé őrölve belekenni a kihajtogatott halba:
1 kanál achiote (erről bővebben lentebb)
1 kiskanál feketebors
3 gerezd fokhagyma
1 kanál oregano
1 kanál római kömény
1 kanál szegfűszeg
1 kanál fahéj
½ deci olaj
1 deci narancslé
1 evőkanál ecet


Egy éjszakára célszerű elrakni pácolódni, de fél napra muszáj. Másnap grillen a legjobb, de tepsiben, vagy serpenyőben, lassú tűzön, 20-30 perc alatt a bőrös oldalával lefelé is megsüthető. Lilahagymával és citrommal mehet is az asztalra, szerintem a sütőtök jól megy hozzá. Az achiote, ami annato-magként is fut, egy nálunk nem használatos fűszer,  mag vagy paszta formájában kapható itthon is, a Culinarisban, Ázsiában, keleti boltokban előfordul.

A maradékot nyersen elraktam ecetben, pont mint itt, meglátjuk mi lesz belőle.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.