Nem ciki a magas sarkú férficipő, állítólag

Olvasási idő kb. 2 perc

Az 1970-es években volt nagy divatja, aztán letűnt, most újra hódít a rejtetten vagy nyiltan magasított sarkú férficipő.

Az 1970-es években volt nagy divatja, aztán letűnt, most újra hódít a rejtetten vagy nyiltan magasított sarkú férficipő. Viselik olyan ismert politikusok, mint Silvio Berlusconi vagy Nicolas Sarkozy, és a hozzájuk hasonlóan nem túl nagyra nőtt művészek, mint Elton John, aki több mint három évtizede is élen járt viselésében, valamint Mick Jagger vagy Tom Cruise. (Képünkön feleségével egy talpánál és sarkánál is megemelt cipőben látható.)

Az olasz kormányfő az 5-7 centiméteres belső sarokemelőt, a francia köztársasági elnök a 7 cm-es sarkot részesíti előnyben, írja a Corriere della Sera című olasz napilap. A trükk persze nem új, mert ilyen cipőt hordott annak idején Galeazzo Ciano, Benito Mussolini veje és külügyminisztere is. A megszólaltatott cipőkészítő mesterek szerint ebben nincs semmi kivetnivaló. A mesterek arról is beszámoltak, hogy az ilyen cipő csak egyéni, méretre szabott lehet, elkészítése nagy gondosságot, sok időt vesz igénybe. Van olyan cég, aki évente csak 300-at vállal. A megrendelők között sok az amerikai és a japán. A cipőcsodák ára 4000 és 30 ezer euró között mozog (932 ezer - 6,9 millió forint), amit a belefektetett munka és a felhasznált anyag is indokol.

Tom Cruise fenti cipője közelről:

A sarokemelőt például a legjobbak krokodilbőrrel vonják be, hogy kényelmesebb legyen. Arra a kérdésre, hogy miért hord valaki magasított cipőt, a szociológusok azt válaszolják: ez feltétele lehet egy házasság harmóniájának, ha a férj alacsonyabb a feleségnél. Ha a férj magasított sarkú cipőben jár, a feleség laposban, a különbség máris kiegyenlítődik. Politikusok esetében a magasított termet nagyobb önbizalmat, tekintélyt adhat. Sokak szerint azonban azok alkalmazzák ezt a kis trükköt, akik önbizalomhiányban szenvednek, akinek határozott egyénisége van, az nem csinál problémát a termetéből. Például szerintünk sem. (forrás: MTI, fotó: Northfoto)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

danny_lotion
danny_lotion
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.