Cukkini Virág szomorú, de igaz története

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép sárga virág.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép sárga virág. Egy takaros ágyásban nőtt ki Taljánországban, egy cukkini végén, ezért hívták őt Cukkini Virágnak. Egy nyári estén egyszer csak megjelent egy szép szőke tündér, és azt mondta neki: "Cukkini Virág! Mit kívánsz? Teljesítem három kívánságodat!" Cukkini Virág örömében azonnal rávágta ugyanazt, amire az ágyásban valamennyi leányzó vágyott: "Utazni, világot látni szeretnék, szép ruhát szeretnék és finom úrihölggyé szeretnék válni!" A tündér rögtön ki is mondta a varázsigét: "Úgy legyen! Abraka-dabra!" - és gonoszan felkacagott, majd eltűnt. Cukkini Virág örömében észre sem vette, hogy valójában nem tündér látogatta meg őt, hanem egy gonosz boszorka, álruhában. De már késő volt. Hogy hogyan váltotta valóra Cukkini Virág három kívánságát a gonosz boszorka? A mese sok szép színes képpel a hajtás után folytatódik.

Az első kívánság már másnap hajnalban teljesült. Jött egy terebélyes asszonyság, és leszakította Virágot a cukkiniről. Húgaival, nővéreivel együtt egy átlátszó dobozba zárta őket, amit aztán lefóliázott. "Átlátszó a doboz, hogy jobban kilássunk!" - lelkesedett Cukkini Virág, és tágra nyílt szemmel figyelte az elsuhanó tájat, miközben egy bácsi a piacra fuvarozta, majd eladta őket. Egy lakásba érkeztek, itt azonban alig volt idejük körülnézni a leányoknak, mert a doboz hamarosan egy hideg, sötét szekrénybe került. Cukkini Virág azonban el volt bűvölve az utazás szépségeitől, és ezt mondta vacogó foggal a többieknek: "Alig várom, hogy a második kívánságom is teljesüljön!"

Egyszer csak nyílt a hűtőszekrény ajtaja, Cukkini Virágot kipakolták egy tányérba húgaival és nővéreivel együtt. Aztán lisztbe hempergették őket, majd tojásba mártották, végül zsemlemorzsába forgatták. "Nézzétek, milyen elegáns bundám lett!" - kiáltotta büszkén Cukkini Virág, mikor második kívánsága is teljesült. Örömében szinte ügyet sem vetett arra, hogy utána néhány percre egy forró serpenyőbe vetették, ahol ruhája keményebb lett, és színe is barnásra változott.

A forró olajfürdőtől Cukkini Virágnak már a látása is elhomályosult. Végre kihalászták a serpenyőből. Még ki sem hűlt, a hiú leányzó máris érezte, hogy villával szúrják keresztül, majd azt, hogy egy hatalmas állkapocsban őrlődik. Már a végét járta, azon tűnődve, mikor teljesül már a harmadik kívánsága is, amikor egy félelmetes hangot hallott egészen közelről: "Hű, de finom! Fenséges! Legközelebb viszont nem rántjuk, hanem ricottával töltjük vagy salátába tesszük őket."

Cukkini Virág a legutolsó mondatot már nem is fogta fel. Abban a tudatban, hogy finom hölggyé válva teljesült harmadik kívánsága is, békében, megnyugodva adta át magát a megsemmisülésnek. Aki nem hiszi, járjon utána!

És most következzen Piros Paradicsom hasonlóan szomorú, de szintén igaz története a Daft Punk előadásában. A címe: Revolution 909:

<object height="344" width="425"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/A8umB1xBGpU&hl=en&fs=1"/><param name="allowFullScreen" value="true"/><embed allowfullscreen="true" height="344" src="http://www.youtube.com/v/A8umB1xBGpU&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" width="425"/></object>

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.