Csokiszobát avatott Ali Larter

Ali Larter Godiva-szobája
A Hősök című sorozat Niki Sanderse, azaz Ali Larter faltól-falig érő csokoládészobát avatott New Yorkban. Az alapanyag a nem mindennapi, belga Godiva csokoládé volt, hiszen ennek a terméknek a Valentin napi promóciójára rendezték be a szobát. A Decadence Suite (Dekadencia lakosztály) fantázanevű helyiséget Manhattanben mutatták be. A látvány- és ízparádé mellett az akció különlegessége, hogy az amerikai Godiva-dobozok egyikébe nyerő szelvényt rejtettek, így valaki megkaparinthatja az egész szobát a berendezéssel együtt. A falaktól a kályhán, a gyertyákon, asztalon és székeken át a festményekig szinte minden csokiból van, de például a pamlagra óvatosan le lehet ülni, mert annak csak az oldalai készültek a barna édességből. Az egyik festményt az osztrák Gustav Klimt Csók című képe ihlette, egy másik pedig hasonló az amerikai Jackson Pollock műveihez, írja az MTI. A romantikus hétvége mellett a nyertes egy luxuscsoki-kóstolót is élvezhet, csokoládéfürdőt vehet, megvacsoráztatják, és egy évre elég Godiva-útravalót is kap. Tartsa fel a kezét, akinek nem csorog a nyála!
Oszd meg másokkal is!
Mustra