Hova menjünk sörfürdőbe?

Olvasási idő kb. 2 perc

 Nem teljesen új dolog a sörfürdő (angolul beer spa), pár éve már beindították az eső fürdőket, de most hogy itt a nyár, és jól esik a sör is, meg a fürdő is, nem árt tudni, hova mehetünk alámerülni a habokba.

Nem teljesen új dolog a sörfürdő (angolul beer spa), pár éve már beindították az eső fürdőket, de most hogy itt a nyár, és jól esik a sör is, meg a fürdő is, nem árt tudni, hova mehetünk alámerülni a habokba. Hiszen a sörfürdők többség éppen Közép-Európában található, az amerikai New York Times is ezeket ajánlja olvasóinak. Mint a legtöbb perverz dologban, ebben is az osztrákok meg a németek állnak az élen, illetve csatlakoztak hozzájuk a sörükről méltán híres csehek is.

<o:p></o:p>Csehországban például Chodova Planában fürödhetünk jókat a barna Chodovar sörben. A sörgyár szerint a fürdő igen jót a bőrnek és hajnak, segít relaxálni és ellazítja az izmokat, emellett jót tesz a szívnek és vérkeringésnek. A 34 fokos fürdőbe a sör mellett még ásványvizet és szárított gyógynövényeket is tesznek. A 20 perces sörfürdő ára 550 korona (azaz kb. 20 euró, vagy 5000 Ft), de romantikus fürdőt is vehetünk kettesben 950 koronáért, ezt teszik például a sörgyár weboldalán a lányok is.

De Ausztriában, Salzburg mellett is eltölthetünk egy romantikus hétvégét a Hotel Moorhofban, itt ráadásul már nem fürdőkádban, hanem igazi fadézsában kínálják a szépítő sörhabot. Árban majdnem ugyanott vannak, mint a csehek, egy kétszemélyes fürdő 59 euró, egy három napos sörfürdős hétvége, reggelivel, négy fogásos vacsorával, sörkóstolással és különféle kezelésekkel pedig 200 euró. Az ő sörük állítólag mindenféle bőr és ízületi betegségeket is sikerrel kúrál, segít a szívinfarktus és a vesekő megelőzésében, na és természetesen ez is szépít.

<o:p></o:p>A szintén osztrák Starkenberger Bierschwimmbadban egyenesen medencéket töltenek meg sörrel, egy 4x4-es medence bérlése két órára 135 euró. Lehet tehát sörözni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.