A nők fele megsérül magas sarkúban

Olvasási idő kb. 1 perc

A magas sarkú cipőt viselő nők fele legalább egyszer szenvedett már komolyabb sérülést cipőjének köszönhetően - írja az angol Daily Mail egy tanulmányra hivatkozva.

A magas sarkú cipőt viselő nők fele legalább egyszer szenvedett már komolyabb sérülést cipőjének köszönhetően - írja az angol Daily Mail egy tanulmányra hivatkozva. A lábápolási termékeket gyártó cég felmérésből az is kiderül, hogy a nők 82 százaléka élete során legalább egyszer megbotlott már magas sarkúban, 45 százalékuk pedig komolyabban is megsérült. Legtöbbjüknek kificamodott a bokája. A tanulmány szerint a leginkább a szingli nők vannak veszélyben, ezen belül is az Észak-Angliában élők, bár ez nem teljesen tiszta számunkra, hogy miért. 


 
Az újság által megszólított  ortopéd orvosok ugyan értik, hogy a magas sarkú azért ilyen népszerű, mert mindenki vékonyabbnak tűnik benne, a fenékkel pedig egyenesen csodát tesz, mégis azt tanácsolják, hogy akiknek nincs tapasztalata viseletükben, inkább otthon gyakoroljon. Legjobb lenne viszont, ha mindenki maradna a telitalpú magas sarkú cipőknél (wedge) mert még a profikkal is előfordul, hogy elveszítik az egyensúlyukat, elbuknak vagy megsérülnek. A merészebbeknek pedig itt ez a videó, amiből kiderül, hogy hogyan is kell járni bennük.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

schneider
schneider
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!