Vírusként terjed ez az üzenet a magyarok körében – egyetlen hiba, és súlyos árat fizethetsz
Ismét terjed az átverős SMS, amellyel az MVM nevében, lejárt számlatartozásra hivatkozva próbálják meg csalók kifosztani a magyarokat.
Ismét terjed az átverős SMS, amellyel az MVM nevében, lejárt számlatartozásra hivatkozva próbálják meg csalók kifosztani a magyarokat.
Hitelesítették a népszavazási kérdést, egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy munkaszüneti nap legyen december 24-e.
Szombathely egészségügyi veszélyhelyzet elrendelését kéri a kormánytól, miután több mint 12 kilométernyi utcaszakaszon az egészségügyi határértéket jelentősen meghaladó azbesztszennyezést mutattak ki.
Jövő nyártól nem lehet majd korlátlanul készpénzzel fizetni, a változás leginkább az autóvásárlást érinti majd.
A februári bérvisszaesés miatt szűkült a magyar munkavállalók hitelfelvételi mozgástere. Az átlag- és mediánkereseteket vizsgáló jelentés szerint a csökkenő jövedelmek közvetlenül meghatározzák, hogy mekkora törlesztőrészletet és hitelösszeget bírnak el a háztartások a hatályos jövedelemarányos törlesztési szabályok mellett.
A legfrissebb elemzések szerint a fogyatkozó tartalékok miatt az új kormánynak meg kell szüntetnie az üzemanyagokra vonatkozó hatósági árazást, ami miatt jelentős drágulás várható.
Egy agresszív trópusi faj, óriás csavarhínár jelent meg a Hévízi-kifolyóban, terjedése komoly veszélyt jelent környezetére.
Az utóbbi időszakban jócskán csökkentek a gépjármű-biztosítások díjtételei. Ha mostanában jár le a szerződésed, nem árt résen lenned, mert akár tízezreket is spórolhatsz a váltással.
Az ELTE biológusa megdöbbenve tapasztalta, hogy már most milyen szárazság tombol a Tiszántúlon. Szerinte már nem csak a növénytermesztés van veszélyben.
Az egyhetes országos ellenőrzés során több mint 17 ezer esetben intézkedtek a rendőrök sebességtúllépés miatt.
A Budapest Airport vizsgálja annak lehetőségét, hogy bővítsék a kerozintárolási kapacitásokat a ferihegyi repülőtéren, ahol csak néhány napra elegendő üzemanyagot tudnak tárolni.
Egyre több kerti kemence és grillező épül a magyar kertekben, de ha rossz helyre kerülnek, a hatóság bontásra kötelezheti a tulajdonost, ami milliós nagyságrendű veszteséget okozhat.
A madárinfluenza járványügyi helyzete kedvezően alakult, ezért dr. Nemes Imre országos főállatorvos a magas kockázatú vármegyékben is visszavonta a baromfik zártan tartására vonatkozó határozatot.
Az április közepén a több éjszakán át tartó fagyok és az ezt követő szárazság miatt országszerte, de különösen a Nyírségben, kritikus helyzetbe került a magyar gyümölcstermesztés.
A nyaralások egy része is veszélybe kerülhet, mivel akadozik a kerozinellátás. Ez nem jelent teljes üzemanyaghiányt, de járattörlésekkel számolni kell, ráadásul könnyen lehet, hogy ilyenkor a légitársaságok vis maiorra hivatkoznak majd.
A legújabb átverés SMS-ben érkezik, a csalók közúti szabálysértési bírságot hajtanának be a címzetteken. A link adathalász oldalra visz, minden pénzt leemelhetnek a számládról, ha megteszed, amit kérnek.
Tömeges halpusztulást jelentettek a Kapos folyón, a helyi horgászegyesület feljelentést tesz természetkárosítás miatt.
A független benzinkutak nem tudják tovább finanszírozni a veszteségeket, arra figyelmeztetnek, hogy sok töltőállomás leállhat.
Hatalmas területen beszakadt az úttest a fővárosi Róbert Károly körúton, két sávot lezártak, a csőtörés miatt több háztömbben nincs víz.
A vasárnapi lehűlés még csak a kezdet volt, a héten több alkalommal is átlag alatti hőmérséklet várható, és megnövekszik a fagyveszély.
Magyarországot sokáig agrárországként emlegették, ma mégis ott tartunk, hogy több alapvető élelmiszerből sem tudjuk teljesen fedezni a hazai igényeket. A Green Policy Center összefoglalója szerint a belföldi cukortermelés már csak a kereslet nagyjából 40 százalékát képes kielégíteni, és burgonyából sem elegendő a hazai termelés.
A kávé mellé felszolgált vízről sokan azt hiszik, egyszerűen a szomj oltására szolgál, pedig a szokás eredete egészen más. A csésze mellé tett víz szerepe az évszázadok során többször is megváltozott.
Elektromos autókra optimalizált útvonaltervezéssel bővült a Google Térkép. A rendszer nemcsak a töltési lehetőségeket jeleníti meg, hanem a jármű típusa és a vezetési stílus figyelembevételével az energiafelhasználást is kiszámítja, valamint a töltési időt is beleszámolja az érkezési időbe.
Egy már visszahívott power bank esetében adtak ki újra figyelmeztetést. Az eszköz túlmelegedhet, és akár életveszélyessé is válhat, az adatok alapján azonban továbbra is nagyon sok van belőle a felhasználóknál.
A meleg idő kedvez a szúnyogok szaporodásának. A győriek invázióra készültek, a kertekben már megjelentek a rovarok.