174 ezer forintot kaphatsz vissza, ha ez igaz rád – több százezer magyar már élt vele

Egy nő az adózási papírjait nézi miközben otthon dolgozik a számítógépen
Olvasási idő kb. 2 perc

Tavaly 347 ezren érvényesítették az szja személyi kedvezményt, amellyel évente 174 ezer forintot lehet megtakarítani. A lehetőség laktózérzékenység, cukorbetegség vagy endometriózis esetén is érvényes, és utólag is igényelhető.

Egyre többen igénylik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy nem csak rokkantság vagy fogyatékosság esetén jár.

Több százezer magyar jogosult a kedvezményre

Az szja személyi kedvezmény orvosilag igazolt laktóz- és gluténérzékenység, cukorbetegség vagy endometriózis után is igényelhető – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hivatal egy új videót is készített, amelyben lépésről lépésre, képernyőképeken mutatja be az igénylés menetét az adóbevallásban.

A korábbi évek tapasztalatai alapján a kedvezmény sok magyart érinthet: tavaly 347 ezren érvényesítették az szja-bevallásukban a lehetőséget.

Idézőjel ikon

Idén januárban 128 ezren nyilatkoztak, így munkáltatójuk már a bérszámfejtéskor figyelembe vette a személyi kedvezmény összegét.

A személyi kedvezmény év közben adóelőleg-nyilatkozattal kérhető, amit legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) lehet benyújtani. 2024-től ráadásul folytatólagosan is igényelhető, így nem kell minden évben új nyilatkozatot tenni.

Ha valaki 2025-ben nem élt a kedvezménnyel, de tavaly már jogosult volt rá, az is megkaphatja a pénzt, az összeget egyben visszaigényelheti az éves szja-bevallásban.

A személyi kedvezmény révén 2025-ben – ha a jogosultság az egész évben fennállt – 174 420 forint takarítható meg az adóból.

Visszamenőleg is kérhető a személyi kedvezmény a NAV-tól

Ha valakinek már korábban fennállt a kedvezményre jogosító betegsége, és azt előzőleg nem vette igénybe, akkor legfeljebb 5 évre visszamenőleg is érvényesítheti. Ezt az érintett évi szja-bevallások önellenőrzésével lehet megtenni.

Fontos, hogy a személyi kedvezményt a betegségről szóló orvosi igazolással, a rokkantsági járadékról vagy a fogyatékossági támogatásról szóló határozat alapján lehet igénybe venni. Mivel ezekről kap információt a NAV az illetékes szervektől és személyektől, a dokumentumokat nem kell csatolni a nyilatkozathoz, elegendő 5 évig megőrizni.

Átmeneti fogyatékosság, betegség esetén a kedvezmény csak azokra a hónapokra jár, amikor az állapot legalább egy napig fennállt.

Nemrégiben megjelentek a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek, amelyeket idén is több millió adózó számára készített el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.