Emelt összegű élelmiszer-utalványt kaphatnak a nyugdíjasok – ezek a feltételek

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók kérhetik az emelt összegű, 9 ezer forintos utalványt a főváros 13. kerületében.

A főváros 13. kerülete idén tavasszal megemelt összegű, 9 ezer forint értékű élelmiszer-utalvánnyal támogatja a kerületi öregségi nyugdíjasok és szociálisan rászorulók húsvéti bevásárlását – derült ki az önkormányzat közösségi oldalán megjelent bejegyzésből, amelyet a Pénzcentrum vett észre.

Élelmiszer-utalványt kaphatnak a 13. kerületi nyugdíjasok

A juttatásra azok jogosultak, akik a bejelentett állandó lakhellyel rendelkeznek, életvitelszerűen a kerületben élnek, és rendelkeznek érvényes kerületi partnerkártyával. 

 A támogatás összértéke tavaly még 8 ezer forint volt, ez idén tavasszal 9 ezer forintra nőtt.

Idézőjel ikon

A három darab, egyenként 3 ezer forint értékű utalványt a Lehel Csarnok kijelölt üzleteiben lehet levásárolni április 13-ig.

Az utalvány a kerületi mobilapplikáción keresztül március 2-től április 7-ig igényelhető. Az online igénylésben az önkormányzat 12 helyszínen fog segíteni. Személyesen is lehet kérni az utalványt, március 23. és 28. között a Lehel Csarnokban. 

A szociális rászorultság az aktív korúaknál jövedelmi határhoz kötött. A támogatást azok igényelhetik, akiknek a családjában egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a havi 199 500 forintot. Korábban az összeghatár még 171 ezer forint volt, ezt tavaly ősztől emelték meg. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.