Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sokszor szorongunk írás közben, félünk a hibáktól, kerülgetjük a bizonytalan szavakat – miközben talán túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a helyesírásnak. De vajon tényleg romlik-e a nyelvhasználatunk az online térben? Létezik-e rossz helyesírás, és mennyire jogos, ha azt társadalmi mérceként használjuk? Minderről Mártonfi Attila nyelvész-informatikust, az Osiris Helyesírás egyik szerzőjét kérdeztük, akivel többek között a sokak számára bűnnek számító „de viszont”-ról és arról is beszélgettünk, hogy miért ártalmas az, ha a nyelvből bunkósbotot csinálunk. Interjú.
Bevallom, amikor neked írok, gyakran vannak kérdőjelek a fejemben, hogy biztos helyesen fogalmazok-e. Hogyan viszonyulsz ezekhez a szorongásokhoz?
Ismerem őket. Ha olyan helyzetben írok, ahol valamilyen módon figyelemmel kell lennem arra, hogy az illető számára valamiféle presztízzsel bírok mint a helyesíráshoz állítólagosan értő ember, akkor én is erősen szorongok. Mások helyesírását sosem szoktam megítélni, nekem bárhogyan lehet írni. Ha nem az a feladatom, hogy észrevegyem, akkor jó eséllyel nem látom meg a hibákat, mert gyorsan olvasok, és nem arra figyelek, hogy a másik milyen hibát követ el. A helyesírási hiba csak két esetben tűnik fel: akkor, ha egy szöveg ellenőrzésére kérnek, meg akkor, ha a hiba értelemzavaró, és újra kell olvasnom. Egyébként legfeljebb nevetek egyet rajta, hogy jaj de vicces – ez is pozitív érzés.
Mit jelent számodra a helyesírás?
Mindig is szerelem meg játék volt, ezért haragszom, amikor a helyesírásból bunkósbot lesz sokak kezében és szemében. Nem arra való, hogy bántsuk egymást, hanem arra, hogy segítsük az olvasót.
Mennyivel írunk ma rosszabbul, mint mondjuk pár évtizeddel ezelőtt?
Valószínűleg össze se tudjuk hasonlítani. Egyébként nem írunk rosszabbul, csak azok a szövegek – nyomtatott sajtó, nyomtatott könyv –, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt eljutottak hozzánk, mindig sok-sok szűrőn mentek át, magánszövegeket alig láttunk, legfeljebb egy-két közeli ismerős levelét olvastuk. Ma már a sajtó és a könyvek is általában kevesebb kézen mennek át – bár a nyomtatott könyveknél ez talán kevésbé igaz –, ugyanakkor nagyságrendekkel több digitális, interneten keringő szöveget olvasunk. Még a professzionális szövegek jelentős része is ebben a közegben keletkezik, emellett pedig rengeteg közösségi médiás tartalmat is olvasunk, ahol szintén nem professzionálisak a szövegalkotók.
Van ezzel kapcsolatban egy személyes emlékem. A nyolcvanas-kilencvenes években volt egy, korábban eladóként dolgozó szomszédasszonyunk, akivel értelemszerűen élőszóban kommunikáltunk. Amikor később, nyugdíjasként visszaköltözött a szülőfalujába, néha írt egy-egy levelet, amelyekben a testes ragokat (-ban/-ben, -nak/-nek stb.) külön-, a névelőket egybeírta, tehát a helyesírása messze rosszabb volt, mint amit ma akár egy gyengébb Facebook-posztban is látni lehet.
Az sem igaz, hogy az online tér ront a helyesírásunkon? Meggyőződésem, hogy ebben a közegben én például több hibát ejtek, mint korábban.
Nem tudok ilyen kutatásról, így megalapozott szakmai véleményt sem tudok erre mondani. Nem értem, miért gondolod azt, hogy online romlik a helyesírásod. Azt értem, hogy elengedsz bizonyos dolgokat, például a megszerez szót x-szel írod (mexerez – a szerk.), de ilyen nyelvi játékok korábban is voltak, legfeljebb valaki nem élt velük. Miért érzed azt, hogy a te helyesírásod romlik?
Azt vettem észre, hogy bizonyos szavakat ma már inkább kerülök: ha nem vagyok biztos abban, hogy kell írni, inkább megfogalmazom másképp. Ez régebben nem volt rám jellemző.
Így már értem. Erről rögtön az jutott eszembe, hogy amikor apám, aki szintén nyelvész volt, habár ennek a szakmának egész más területén működött, a hetvenes évek elején a szegedi egyetemen dolgozott, és közös szobájuk volt egy a nyelvművelés és a helyesírás terén is nagy tekintélynek örvendő professzorral.
Egyszer apám megkérdezte tőle, hogy ezt és ezt hogy kell írni, mire azt a választ kapta, hogy fogalmazza át.
Nem lepne meg tehát, ha korábban is éltél volna ezzel az elkerülő stratégiával, csak nem tudatosult, vagy elfelejtetted. Azt is el tudom képzelni, hogy egyszerűen csak a szorongásod erősebb, mert a szöveged többekhez jut el, a nagyobb közönség miatt pedig tartasz attól, hogy jobbnak kell lenned, és ezt a magasabb mércét ugrod bizonytalanabbul.
Érdekes nézőpont, ezekre nem is gondoltam. De ha már beszéltünk a régen és mostról: milyen nyelvi változások történtek az utóbbi években?
Szét kell választani a nyelvi és a helyesírási változást. A nyelv szervesen működő, állandó változásban levő organikus rendszer, erre épül a helyesírás, de ne feledjük, hogy a nyelvnek mindig a beszélt nyelv az elsődleges létformája. Az írásbeliség tudatos, vékony réteg az egész felett, alatt vagy mellett. A világ 7-8 ezer nyelve közül körülbelül 10 százaléknak van ténylegesen létező írásbelisége, kidolgozott helyesírása pedig az összes nyelv 1 százalékának. A magyar nyelv ilyen szempontból is a nagyok közé tartozik, beszélőszám szerint is kb. a hetven-nyolcvanadik legnagyobb, és olyan nyelv is egyben, amelynek van helyesírása. Ennek változásai bizonyos értelemben egyrészt spontánok:
ha az emberek szisztematikusan elkezdenek valamit másképp használni, mint ahogyan azt a hivatalos szabályzat előírja, akkor a kodifikátor idővel elgondolkodik azon, hogy ez a változás elfogadható-e, bekerüljön-e a szabályzatba, vagy sem.
Ebben az értelemben a helyesírás is szervesen fejlődik, de jóval kevésbé szervesen, mint maga a nyelv, hiszen erős tudatos kontroll alatt áll. Jó példa arra, hogyan követi le a helyesírás a nyelvhasználók megváltozó gyakorlatát, hogy a 2015-ös akadémiai helyesírásban az árbóc és a búra szavak esetében a rövid magánhangzós írásmód hosszúra cserélődött. Ennek oka az volt, hogy a beszélők szinte kizárólag így ejtették ezeket a szavakat, és írni is így akarták.
A korábbi, árboc és bura alak nyelvtörténetileg persze indokolható volt: előbbi például a latin arbos ~ arbor ’fa’ szóból származik (ahogyan az arborétum is), a búra pedig az izzót burkolja, nem pedig „búrkolja”.
Amikor azonban egy szó már nagyon eltávolodik az eredetétől, a nyelvhasználatban természetes hangváltozások indulnak el – ezeket vagy leköveti a helyesírás, vagy nem.
Sokak bánatára a de viszont is így került be a helyesírási szótárba.
Valaki teljesen érthetetlen módon kitalálta, hogy ez csúnya, az ámde viszont nem fájt annak a körnek, amely ezt elterjesztette. De miért rossz az?
Mert a de és a viszont is ugyanazt jelenti.
És az ám és a de nem?
Sokan azt sem szeretik.
Miért baj, ha nyomatékosítunk valamit? Attól függ, zavar-e valakit, vagy sem, hogy mennyire oltották bele ezt a teljesen indokolatlan nyelvi babonát. Én sem írnám le azt, hogy de viszont, mert belém oltották, hogy az csúnya – ez hiba volt.
Mennyire várják el Magyarországon a helyesírás ismeretét és használatát?
Kultúránként változik, hogy ki felelős a helyesírási kodifikációért. Magyarországon ez egyértelműen egy akadémiai bizottsághoz kötődik, amely egyfajta szabványszerű kódexet hoz létre. Ez a szabvány nem kötelező erejű, pusztán ajánlás, ugyanakkor vannak olyan helyzetek, amelyekben ténylegesen elvárják az akadémiai helyesírás betartását – például az oktatásban osztályoznak ennek alapján, de ennek követése bizonyos hivatalos szövegeknél is elvárás. Ilyen esetekben már beszélhetünk valódi helyesírási hibáról: nem pusztán a kodifikációtól való, hanem indokolatlan, kellően nem alátámasztott eltérésről.
Mit gondolsz, mennyire számít társadalmi szűrőnek a helyesírás?
Nagyon remélem, hogy nem, nem lenne szabad annak számítania. Az, hogy valakinek milyen a helyesírása, annyit jelent, hogy neki milyen a helyesírása. Semmi egyebet. Hogyha valaki nagyon buta, de meg akar tanulni helyesírni, akkor nem fog sikerülni, ha viszont nem olyan nagyon buta, akkor bizonyos szintig mindenképp meg fogja tanulni.
És persze ha nem akarja megtanulni, akkor teljesen mindegy, milyen szellemi képességekkel bír, úgyse tanulja meg.
És bizonyos szint fölött?
Használjon mindenki kézikönyvet, én se teszek másként. Nem igaz, hogy mindent lehet fejből tudni, nem is kell.
Apropó, kézikönyv! Hogyan készül egy helyesírási szabályzat és szótár?
Az Osiris Helyesírás második, 2025-ös kiadása teljesen másképp, mint az első. A 2004-es kiadáshoz a semmiből kellett összerakni egy nagyon részletes, magyarázó kézikönyvet és minden korábbinál bővebb szótárat. A munka a szakirodalom-feltárással indult, korpuszt, vagyis digitális szövegtárat kellett építenünk különféle témájú szövegekből. A kézikönyvet Laczkó Krisztinával közösen készítettük. Az első, tanácsadó rész elsősorban az ő munkája volt, a szótár inkább az enyém, de
az első betűtől az utolsóig közös műnek tartjuk, mindenért mindketten vállaljuk a felelősséget.
Hogyan áll össze egy semmiből készülő szótár?
Ehhez korábbi szótárakat, szaknyelvi szójegyzékeket dolgoztunk fel, és elég hamar érzékeltük, hogy vannak olyan területek, ahonnan nagyon kevés anyag áll rendelkezésre. Látszott, hogy mely területeken kell célzottan gyűjteni, hogy kipótoljuk a hiányokat. 2001-ben már volt internet, de még nem túl nagy, így viszonylag könnyen lehetett belőle dolgozni. Ilyen szövegekből építettük a korpuszt, és gyakorisági elemzéseket készítettünk szavakra, szókapcsolatokra. Olyan metrikát kerestünk, amely ki tudta emelni az adott szakterületre jellemző, máshol alig előforduló szavakat. Minél specifikusabb volt egy kifejezés, annál előrébb került a listán. Amikor ez összeállt, az első kétszázezer környékén húztunk egy határt, majd mindketten átolvastuk az egészet.
Ennek eredményeként nagyjából húszezer szótári tétel maradt, ám ez még csak egy szólista volt, amit szótárrá kellett szerkeszteni.
Ehhez bizonyos kódokat illesztettünk a szavakba, szócikk-kezdeményekbe, és onnantól kezdve bizonyos munkafázisokat már számítógéppel lehetett végezni – folyamatos emberi kontroll mellett.
A második kiadás is ennyire aprólékos munka árán született meg?
Ez javított, bővített kiadás, nem egy alapvetően más mű, így ténylegesen az igazításon volt a hangsúly. Egyrészt folyamatosan kaptunk visszajelzéseket: a hibákat és a hiányérzeteket gyűjtöttük, jegyzeteltük; ezekből válogattuk ki, hogy mi az, amit mindenképpen fel kell használni, mi az, amit fel lehet használni, illetve ez utóbbiakból mit akartuk valóban felhasználni. A legfontosabb igazodási pont természetesen a 2015-ös akadémiai helyesírás volt, ehhez alkalmazkodtunk, még akkor is, ha a változások jó része valójában már a 2004-es Osiris Helyesírásból ered. Akadt azért néhány új elem is, de ez már kisebb részét tette ki a munkának.
Mennyi új szó került be?
A szótár nagyjából 3 százalékkal bővült, ami ezres nagyságrendű új szót jelent – vagyis messze nem olyan kevés, mint amilyennek ez a 3 százalék elsőre hangzik. Az pedig már technikai ügyesség kérdése volt, hogy a több anyag ellenére az oldalszám alig nőtt:
a szótár mindössze egy-két oldallal lett hosszabb, mint korábban.
Mivel töltöd a napjaid, amikor nem szótárt készítesz?
Tizenkét éve pályaelhagyó vagyok, így általában szoftverfejlesztéssel telik a napom. Persze csinálok még nyelvészprojekteket is, 2024-ben jött ki a Japán–magyar nagyszótár javított változata, azzal sokat dolgoztam. Aztán ha majd egyszer lesz kapacitásom nyelvészeti-szótárkészítési munkára, akkor előveszem újra József Attila életművének írói szótárát. Ezen régebben kezdtem még dolgozni, körülbelül félkész állapotban van – azt szeretném befejezni.
Tudom már, mit felejtettem el megkérdezni: azt, hogy van-e kedvenc magyar szavad!
Nincs, de tudok rá válaszolni. Talán nem a kedvenc, de az egyik leghosszabb és legviccesebb írású magyar szó, amelyet nem túl gyakran használtak, de van írásbeli nyoma, persze helyesírási hibával. Ez a szó – helyesen írva – így hangzik: szivattyúnélkülihiganygőzegyenirányító-gyártás. Ilyen aszimmetrikus helyzetű kötőjellel.
De miért írjuk így?
Azért, mert a higanygőz-egyenirányítóban nincs szivattyú, amit gyártunk, tehát nem a gyártás történik szivattyú nélkül. Azt hiszem, az extravaganciában van valami vonzó, és a szivattyúnélkülihiganygőzegyenirányító-gyártás elég extravagáns szó.
Az ötvenes években nyolc általánossal is lehetett valakiből államügyész vagy bíró. A hiányos tudással felvett jelentkezők között voltak olyanok, akiket külön kellett oktatni matematikára és helyesírásra is. Ha érdekel, hogyan történt mindez, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket.
