Ha így vásárolsz, nem érvényes rád az elállási jog

Olvasási idő kb. 2 perc

Szakértő összegezte, milyen hibákat követhetnek el az emberek, ami miatt nem tudnak az elállási jogukkal élni a vásárlást követően.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) Facebook oldalán igyekszik segítséget nyújtani az online vásárlásokkal kapcsolatos elállási jog útvesztőiben való eligazodáshoz. Az általuk közzétett tudnivalók a Black Friday, illetve a közelgő ünnepek során is útmutatóként szolgálhatnak. 

 Amint azt szakértőjük a videóban összegezte, nem minden termékcsoportra él az elállási jog, élelmiszereket például nem küldhetünk vissza még online vásárlás esetén sem. Hasonló a helyzet akkor, ha úgy próbáltunk ki egy terméket, hogy az elvesztette újszerűségét, például számítógépes szoftverek esetén. 

Így működik az elállási jog

Ugyanebbe a kategóriába esnek az egyedileg rendelt ajándéktárgyak, például családi fényképekkel díszített kézműves termékekre sem vonatkozik az elállás joga. Egy CD-t vagy DVD-t is csak addig küldhetünk vissza, amíg nincs kibontva. 

Idézőjel ikon

„Főszabály szerint kibonthatjuk, illetőleg ki is próbálhatjuk a termékeket, bizonyos határig, természetesen"

− hangsúlyozta a szakértő. Az, hogy felpróbáljuk a ruhát vagy a cipőt, nem foszt meg ettől a jogunktól, az azonban, ha használjuk is, már igen. 

A vevőknek online vásárlás esetén 14 napjuk van a visszaküldésre. 

Ha visszaküldenéd a csomagot, nyilatkoznod is kell
Fotó: Witthaya Prasongsin / Getty Images Hungary

Ezt teheted, ha visszaküldenéd a terméket

Az elállási jogot a 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szabályozza. Eszerint a fogyasztó joga, hogy távollévők közötti szerződéskötés, például online vásárlás esetén

Idézőjel ikon

egyoldalúan és indoklás nélkül elálljon a vásárlástól.

Az elállási határidő alapesetben 14 nap, és egyértelműen nyilatkozni kell a webáruház felé erről a szándékunkról. A termék visszaküldésének költsége általában a vevőt terheli. Amennyiben a vásárlás egy hagyományos üzletben, azaz nem online történt, a kereskedő nem köteles a terméket visszavenni addig, amíg az nem hibás. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.