10 vármegyére adtak ki figyelmeztetést: veszélyben lehetsz, ha nem figyelsz oda az úton

Olvasási idő kb. 1 perc

Tartós köd miatt az ország felére riasztást adtak ki mára, a figyelmeztetés tíz vármegyét is érint. Ha útnak indulsz, feltétlenül számolj a rossz látási viszonyokkal, amely veszélyes is lehet, ha nem tartod be az ilyenkor fontos szabályokat.

A Hungaromet előrejelzése szerint alapvetően egész Magyarországon borult, párás, ködös idő várható.

Borús lesz az időjárás, csak néhol süt ki a nap

Noha napközben valamelyest javulhatnak a látási viszonyok, a következő vármegyékben tartós ködre kell számítani:

Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas és Zala.

Készüljünk a tartós ködre
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

A nap legfeljebb néhol, kisebb körzetekben bukkanhat elő rövidebb időszakokra, leginkább a délnyugati határ közelében és a hegyvidéki tájakon, de jellemzően felhős marad az ég. Szitálásra is kicsi az esély, és

Idézőjel ikon

a légmozgás továbbra is gyenge marad, legfeljebb mérsékelt lehet a szél.

Veszélyesebb lehet az utakon a köd miatt

Napközben a hőmérséklet többnyire 5 és 9 fok között alakul, ám a felhőmentes, naposabb tájakon néhány fokkal enyhébb, kora tavaszias idő is előfordulhat. 

Az ország középső és nyugati részein lesz leginkább erős és sűrű a köd, estére mindenképp rosszabb látási viszonyokra kell számítani.

Azokon a vidékeken, ahol tartósan megmarad a köd vagy a rétegfelhőzet, a hőérzet is hűvösebb marad, és a levegő nyirkosabb lesz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hegedűs Barbara
Hegedűs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.