A legtöbb autós nem ismeri ezt a táblát, pedig több tízezerre büntetnek miatta

Olvasási idő kb. 2 perc

Hiába nem ismerte az autós a „Gyalogos és kerékpáros övezet (zóna)” elnevezésű táblát, ez nem segített rajta: 47 ezer forintos büntetést kapott, amiért megszegte a szabályokat.

A tábla nem ismerete nem mentesít a következmények alól – valószínűleg egy életre megtanulta ezt az elvet az az autós, akire a rendőrség 47 ezer forintos büntetést szabott ki. Érdemes okulni hibájából, hiszen sok autós nem ismeri, hogy mi a jelentése ennek a KRESZ-táblának – derül ki a vezess.hu cikkéből

Nemrég még más tábla figyelmeztette az autósokat

A tábla, ami miatt pórul járt az autós, kék körben kézen fogva sétáló anyát és gyermekét ábrázolja, alatta egy kerékpárral és felirattal: „ZÓNA”. Ahol ilyen táblát lát a sofőr, érdemes megállnia: „Gyalogos és kerékpáros övezet (zóna)” a jelzés jelentése, és olyan övezetet jelöl, amelynek útjai csak gyalogos és kerékpáros közlekedésre használhatók.

Idézőjel ikon

Más járművel – így autóval is – behajtani: tilos.

Gyalogosok számára fenntartott övezetet jelöl a tábla: autóval behajtani tilos
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

A pórul járt autós a fővárosban, a Csányi és a Dob utca sarkánál találkozott a jelzéssel, ahonnan továbbhaladt a Csányi utcán. Elmondása szerint komoly, 47 ezer forintos büntetést is kapott amiatt, hogy behajtott a táblával jelölt zónába.

Nem sokkal ezelőtt ugyanennél a kereszteződésnél még egy behajtani tilos tábla volt kihelyezve, ami valószínűleg a legtöbb autós számára egyértelműbb jelzés. Ezzel talán a rendőrök is tisztában lehettek: a vezető elmondása szerint „egy durván 100 méterre lévő fa mögül figyelték az autósokat, és aki behajtott, azt azonnal megállították”.

Az eljárás mindenesetre jogos volt: a táblával jelzett övezetbe valóban tilos autóval behajtani. Kivéve akkor, ha a tábla alatt időszakot feltüntető kiegészítő jelzés is van: ilyen esetben az ott lakók járművei – és a közútkezelő engedélyével rendelkezők járművek – az övezetben legfeljebb 10 km/órás sebességgel közlekedhetnek.

Idézőjel ikon

Jó tudni, hogy a várakozást minden esetben tiltja a KRESZ ilyen zónában.

A tábla tiltása alól még a mozgáskorlátozott személyt szállító jármű mentesül, az ilyen autó közlekedhet és várakozhat is az övezetben. Amennyiben azonban nincs kiegészítő tábla a jelzés alatt, tilos autóval behatani a területre.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.