Ennek nem fognak örülni az autósok: így alakulnak jövőre a sztrádamatrica-díjak

Olvasási idő kb. 1 perc

Az biztos, hogy jövőre emelkedni fognak az autópályamatrica-díjak. Hogy mennyivel, az még kérdéses, hiszen a pontos összeg az inflációtól függ – valószínűleg azonban a személyautókra érvényes sztráda-matrica ára ár fogja lépni a 60 ezer forintos határt.

Minden évben az előző évi augusztusi inflációs adat határozza meg az autópályamatrica-díjak emelkedésének mértékét. Ez egyelőre még nem ismert, a Központi Statisztikai Hivatal szeptember 9-én publikálja majd. A nagyságrendet azonban lényegében lehet tudni, ez alapján pedig a hvg.hu kiszámolta, hogy milyen árakra lehet számítani. 

Lélektani határt lép át a sztrádamatrica ára

A korábbi években a vonatkozó rendelet értelmében 2024-ben 16,4, 2025-ben pedig 3,4 százalékos volt a drágulás. A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi jelentésében 4,3-4,4 százalékos pénzromlást prognosztizált augusztusra, és a piaci szakértők várakozása is hasonló. Ez alapján megbecsülhetők az árak.

Lényegében lehetetlen, hogy 60 ezer forint alatt maradjon a D1-es sztrádamatrica ára
Fotó: Jászai Csaba / MTI

Biztosat majd szeptember 9-e után lehet tudni, amikor a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közli a hivatalos árakat. A legtöbbek által vásárolt, normál személyautókra való, D1-es matrica éves díja azonban biztosan átlép majd egy fontos lélektani határt, és többe kerül majd 60 ezer forintnál.

Ahhoz ugyanis, hogy 60 ezer forintnál olcsóbb maradjon a jelenleg 59 210 forintba kerülő engedély, 1,3 százalék körüli augusztusi adatra volna szükség, ami tulajdonképpen kizárható.

Hasonló számítások alapján a tíznapos matrica ára 6900–6920 forint, a havi 11 160–11 190 forint, az éves 61 700-61 870 forint, a havi vármegye-matricáé pedig 7180-7200 forint lehet jövőre.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.