Akár több százezerre is rúghat a bírság, ha ezt elmulasztod a házad körül

Olvasási idő kb. 2 perc

Súlyos bírság vár azokra, akik nem gondoskodnak kertjükben, illetve más földterületükön a parlagfű irtásáról. Tavaly összesen 75 millió forintnyi pénzbüntetést szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a sokak allergiáját okozó gyomnövénnyel fertőzött területek tulajdonosaira.

2024-ben a legnagyobb kiszabott büntetés meghaladta a 2 millió forintot – adta hírül a Pénzcentrum, hozzátéve: a Nébih szerint idén, bár a hűvös tavasz miatt késve indult be a növény fejlődése, több vármegyében már most is virágbimbós egyedek jelentek meg, így a szezonra augusztusban várható csúcs.

A parlagfű pollenje a legerősebb allergének egyike

A gyomnövény továbbra is komoly gondot jelent Magyarországon: a becslések szerint mintegy 1,5 millió magyar szenved kifejezetten parlagfű-allergiától. E gyomnövény pollenje az egyik legerősebb allergén, amely már kis mennyiségben is komoly tüneteket – tüsszögést, orrfolyást, szemviszketést vagy akár asztmás rohamot – válthat ki.

Hazánkban 1,5 millióan allergiásak a parlagfűre
Fotó: miljko / Getty Images Hungary

A 15 ezres bírság a minimum a ház körül

A cikk szerint a földhasználóknak jogszabályi kötelezettsége gondoskodni a parlagfű elleni védekezésről a teljes vegetációs időszakban, egészen a fagyok beálltáig. A hatóság minden esetben bírságot szab ki, ha a terület parlagfűvel fertőzötté válik és a gyomnövény eléri a virágbimbós állapotot. A büntetés összege a fertőzött terület méretétől és elhelyezkedésétől függ, és akár 5 millió forintig is terjedhet. Belterületi ingatlanok esetén a legkisebb büntetés 15 ezer forint, míg külterületen, 100 hektár fölötti területeknél 3,75-5 millió forint közötti bírság is kiszabható. 

Idézőjel ikon

A közérdekű védekezést a hatóság szinte minden esetben elrendeli, kivéve, ha a beavatkozás a meglévő kultúrnövényt károsítaná, vagy a parlagfű-borítottság nem haladja meg a 30 százalékot.

A gyomirtást elmulasztó földtulajdonosoknak nemcsak a bírsággal, hanem a hatósági kaszálás költségeivel is számolnia kell.

Itt tehetünk bejelentést

Aki parlagfűvel fertőzött területet észlel, több helyen is bejelentést tehet személyesen, telefonon, postai úton vagy elektronikusan: külterület esetén a vármegyei kormányhivatalok járási földhivatalainál, a kormányablakokban, a növény- és talajvédelmi osztályokon, valamint a Nébih ügyfélszolgálatán, belterületen pedig az itt felsoroltak mellett – a járási földhivatalokon kívül – a helyi önkormányzatnál

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.