Készlethiány és hosszú várakozás – erre számíts, ha az utolsó pillanatban próbálsz klímát venni

Olvasási idő kb. 1 perc

Már most készlethiányról számolnak be a forgalmazók egyes népszerű, jó ár-érték arányú légkondicionálókkal kapcsolatban: iparági szakértők szerint nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a klímavásárlást.

„A tavalyi év tanulsága alapján a legfontosabb tanács a vásárlóknak: ne halogassák a döntést. A nyári csúcsszezonra könnyen előfordulhat, hogy már nem lesz elérhető az a készülék, amelyet korábban kinéztek maguknak” – mondta Tóma János, a Gree légkondicionálók kereskedelmi igazgatója a Piac és Profit beszámolója szerint. Hozzátette: egyes kereskedők már most készlethiánnyal és logisztikai nehézségekkel küzdenek. 

Az idei szezon hat a jövő évi klímavásárlásokra is

Sokan emlékezhetnek a tavalyi évre, amikor komoly hiány alakult ki a klímaberendezések piacán. A szakember szerint ennek oka a részben a keresleti és kínálati ciklusokban keresendő. A 2023-as év ugyanis kifejezetten hűvös volt, ezért jelentősen visszaesett a klímák iránti kereslet. Emiatt sok forgalmazó annak az évnek a tapasztalatai alapján alakította ki készleteit a következő, 2024-es évre.

Figyelmeztet a szakértő: ne hagyd az utolsó pillanatra a klímavásárlást
Fotó: sefa ozel / Getty Images Hungary

A tavalyi váratlan hőhullámok azonban jelentős mértékben megdobták a keresletet, amelyet sok iparági szereplő nem tudott kielégíteni. Készlethiány és hosszú várakozási idők alakultak ki.

Mindezek alapján a jövő évi kilátások nagyban függnek attól, hogy hogyan alakul az idei nyár. Amennyiben több hosszabb kánikulai időszak következik, tovább erősödhet a kereslet a légkondicionálók iránt, ami készlethiányt is eredményezhet. „Ha tartósan kisüt a nap, és 45 fok lesz nyáron, az a tavalyi év tükrében a jövő évi szezont is meghatározza majd” – emelte ki Tóma János.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?