Gyökeres változás állt be a rettegett vírus magyarországi helyzetében

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mivel a dél-alföldi területeken december eleje óta nem fordult elő újabb madárinfluenza-kitörés, a Nébih feloldotta a vírus miatt felállított megfigyelési körzetek nagy részét.

Jó hírt közölt a Nébih ma délelőtt, az előírt intézkedéseknek is köszönhetően nem fordult elő újabb madárinfluenzás eset a dél-alföldi régióban, így ott feloldották a megfigyelési körzetek nagy részét.  

Mindössze egy, a vírussal érintett állattartó telepen nem fejeződött még be a feloldás előtt kötelezően elvégzendő végfertőtlenítés, ezért azon telep körül egyelőre még fennáll egy 10 km sugarú megfigyelési körzet. 

Visszaszorulhat a rettegett, madarakat támadó vírus?

„A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy az országban továbbra is jelen van a madárinfluenza vírusa, így a biológiai biztonsági intézkedések betartása kiemelten fontos. A magas kockázatú vármegyékben a baromfik kötelező zártan tartása is érvényben marad mindaddig, amíg nagy a kockázata a baromfiállományok vadon élő madaraktól való megfertőződésének" - adták közre. 

Amint arról korábban beszámoltunk, Hajdú-Bihar vármegyében ismét megjelent a madárinfluenza. A Nébih az eset kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a madárinfluenzától jelenleg mentes területeken sem lazulhat a járványvédelmi fegyelem.

A vírus nem csak a vadállományt veszélyezteti

A madárinfluenza egy A-típusú influenzavírus, melynek alacsony és magas patogenitású formája is ismert. A madaraknál megfigyelhető tünetek között a letargia, étvágytalanság, légúti tünetek a jellemzők, azonban neurológiai zavarok, gyomor-bélrendszeri panaszok, testszerte megjelenő duzzanatok, lila elszíneződések, illetve csökkent vagy rendellenes tojástermelés is utalhat a vírusfertőzésre.

Idézőjel ikon

Súlyos esetben hirtelen halál is előfordulhat. Amennyiben egy haszonállattelepen kimutatják, az állományt meg kell semmisíteni.

Fontos azonban tudni, hogy a madárinfluenza a vadon élő szárnyasok és a baromfik mellett emlősöknél, például a kedvtelésből tartott állatoknál, kutyák és macskák esetében, valamint szélsőséges esetben az embereknél is megjelenhet. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.