Jövőre is fájni fog: ezek az élelmiszerek átlagon felül drágulnak

Olvasási idő kb. 2 perc

Az elmúlt hónapokban folyamatosan nőtt az élelmiszerek ára Magyarországon. A szakértő szerint az áremelkedés nyertesei a diszkont áruházláncok.

Az Agrárszektor Raskó György agrárközgazdászt kérdezte a jelenleg is zajló folyamatokról. A szakember szerint az élelmiszerek árának emelkedése európai uniós szinten is kirívó, ráadásul a magyar állampolgároknak jóval kevesebb jövedelemből kell megoldaniuk vásárlásaikat. Arról is beszélt, mi várható jövőre. 

Szeptember óta araszol felfelé az élelmiszerinfláció Magyarországon, decemberben pedig éves összevetésben 4% fölött lesz. Mint azt a szakember az Agrárszektornak elmondta, ezzel az élelmiszerek drágulása az inflációs szint felett lesz, az üzemanyagok és a szolgáltatások árának emelkedésével együtt. Kiemelte, vannak olyan termékek is, melyek ára rendkívüli mértékben növekedett.

Az élelmiszerárak jövőre is nőhetnek

Az átlagosnál is jobban drágult például a tojás, ami 30-50 százalékkal kerül többe, mint tavaly ugyanekkor, illetve a tej, amiért 10 százalékkal fizetünk most többet. 

"Érdekes jelenség, hogy a magyar fogyasztók egy része elkezdett úgy vásárolni, hogy nézi a különböző áruházláncok újságait, és mindent onnan szerez be, ahol az épp akciós. Ezzel jelentős megtakarításokat is el lehet érni, viszont ez a módszer időben és utazási költségben magasabb. Erre azonban az átlagos vásárlóknak nincs ideje"

– mondta Raskó György, aki arra is rámutatott, hogy az üzletek egy része inkább benyeli az árak emelkedését, hogy ne kelljen azt a fogyasztókra terhelni, azonban így komoly veszteségük lesz. Mint mondta, a kisebb üzletek mintegy 90 százaléka termel így veszteséget, mert alkalmazkodniuk kell a diszkont áruházláncok alacsony áraihoz

Átlagosan feleannyit keresnek a magyarok, mint nyugaton

A szakemberúgy véli, a magyar élelmiszerárszint továbbra is az EU átlaga fölött van, ám a nyugati jövedelmi szinthez képest egy magyar munkavállaló, vagy nyugdíjas 2,5-szer kevesebbet kap kézhez. A magyar háztartások

Idézőjel ikon

a bevételük 30 százalékát költik átlagosan élelmiszerre havonta számításai szerint.

A jövőben várható élelmiszerárakkal kapcsolatban sem bizakodó Raskó György annak ellenére, hogy úgy véli, a jövő év elején az élelmiszerinfláció le fog lassulni, mert nincs pénze a lakosságnak, és az alapanyagok árán sincs nyomás.

"Ezzel együtt az élelmiszerinfláció az általánosnál magasabb marad. Az előrejelzések szerint a következő időszakban 3,8-4,4% körüli inflációval lehet számolni, ez azonban az élelmiszereknél még magasabb lesz" – összegezte Raskó György. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?