Leállíthatatlanná teheti a gépedet a Windows frissítése – így orvosolhatod

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kikapcsolhatatlanná tesz egyes gépeket a Windows 11 operációs rendszer új frissítése. Szerencsére a szoftverfejlesztők már rájöttek a hiba okára, így megoldás is érkezett a problémára.

Már eddig sem volt túlságosan jó a híre a Windows 11 legújabb, 24H2-es frissítésének, hiszen több furcsaságról is érkeztek hírek. Egyeseknél például bizonyos külső hangkártyák hangereje hirtelen a maximumra ugrott, és sokan szembesültek azzal is, hogy az Ubisoft fejlesztőcég számítógépes játékai egyszerűen összeomlanak. Most újabb sajátosságok derültek ki: bizonyos Dell számítógépek leállíthatatlanná válnak – derül ki a hvg.hu beszámolójából

Egy programmal akadt össze a Windows-frissítés

Nemcsak leállítani, de alvó üzemmódba sem lehet rakni, valamint hibernálni sem lehet az érintett laptopokat és számítógépeket. A probléma létét a Dell is megerősítette, és hamarosan kiderült:

Idézőjel ikon

a Dell Encryption nevű programmal akad össze a Windows legújabb verziója.

Illetve csak a program bizonyos verzióival, nevezetesen a v11.9 és régebbi változatokkal. Azt egyelőre még vizsgálják a szakértők, hogy pontosan hol akad meg a leállítás folyamata.

Nem ez az egyetlen hibája derült ki ennek a Windows-frissítésnek
Fotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

Aki ezzel a problémával szembesül, szerencsére aránylag egyszerűen orvosolhatja azt: frissítenie kell a Dell Encryptiont, a v11.10-es és az újabb verzióknál ugyanis már nem lép fel a probléma: a leállítás, a hibernálás és az alvó üzemmód is gond nélkül működik.

Nem ez volt az egyetlen gond mostanában a Windows operációs rendszerekkel. Ahogy arról a Dívány is beszámolt, a Microsoft novemberi javítócsomagja összesen 91 hibát orvosolt, köztük olyat is, amelynek kihasználásához arra sincs szükség, hogy a felhasználó megnyisson egy kártékony fájlt – az is elegendő, ha kijelöli, vagyis egyszer rákattint.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?