Óriási eltérések a banki költségekben: több tízezer is lehet a különbség

Olvasási idő kb. 2 perc

Hatalmasak a különbségek a hazai pénzintézetek banki költségei között, van, ahol éves szinten több tízezerrel kerül többe a bankszámla fenntartása.

Éves szinten akár több tízezer forinttal is többe kerülhet a bankszámla fenntartása a legolcsóbb banki ajánlathoz képest ugyanazon banki műveletek tekintetében. Az Infostart a money.hu gyűjtését összegezte, amely során a számlára érkező jövedelemnél a 2024. áprilisi nettó mediánkeresettel, azaz 343 forinttal számolt.

A beérkező jövedelem amiatt fontos, mert a bankok azt nézik, hogy az eléri-e a mindenkori minimálbért (2024-ben ez nettó 177 400 forint), ebben az esetben ugyanis a legtöbbjük elengedi a számlavezetési díjat. A kalkulátorban ezen kívül havi egy eseti utalást (20 ezer forint) és három csoportos beszedést (30 ezer forint) adott meg a szakértő.

Idézőjel ikon

Ezután minden banktól csak a legolcsóbb számlacsomagot választotta ki.

A banki költségek nagy különbségeket mutatnak az egyes pénzintézeteknél
Fotó: milorad kravic / Getty Images Hungary

Jelentős különbségek a banki költségekben

Az első éves költségek alapján az alábbiak szerint alakult (zárójelben az éves összköltség, amiben benne van a számlavezetési díj, a bankkártyadíj és az egyéb tranzakciós költségek is): Raiffeisen Díjnyertes Számla (0 Ft), Gránit Bajnok számlacsomag (120 Ft), CIB ECO Bankszámla (587 Ft), K&H Bank Okos Kényelmi Plusz számlacsomag (1080 Ft), OTP Smart számlacsomag (1848 Ft), MBH Duna Bank Quantum Számlacsomag (1894 Ft), UniCredit Mobil Aktív Plusz számlacsomag (2172 Ft), MagNet Bank Diamond (4152 Ft), Erste Bank George Díjcsomag (4680 Ft), MBH Kedvezmény számlacsomag (18.252 Ft).

Ma már nagyon egszerű olcsóbb bankszámlára váltani,  mivel nem kell egyszerre mindkét pénzintézettel felvenni a kapcsolatot. A régi bank átadja az újnak az elmúlt 13 hónapra vonatkozó ügyféladatokat,

és a bankváltás 13 munkanapon belül megtörténhet.

A bankváltás ingyenes, de a régi bankszámla megszüntetésének lehet költsége: a legutolsó számlavezetési díjat ki kell fizetni, és az összeg új bankszámlára utalásának is lehet díja. Ráadásul a legtöbb számlát online is meg lehet nyitni, nem kell személyesen bemenni érte a bankfiókba, otthonról, akár 10-20 perc alatt elintézhető.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Cserháti Szilvia
Cserháti Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.