Ezért is fizetni kell mostantól a Balatonnál: 500 forintot számolnak fel érte

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Július elsejétől, éjszakánként kötelezővé vált a siófoki szórakozóhelyeken a betétdíjas poharak használata, amiért a vendégeknek fizetniük kell.

A siófoki Balaton-part frekventált szórakozónegyedében júliustól már csak többször használatos, 500 forintos repohárban szolgálhatják fel az italokat azok a vendéglátóhelyek, amelyek éjfél után is nyitva tartanak.

A betétdíjas poharak bevezetését a siófoki képviselő-testület rendelte el azokon a vendéglátóhelyeken, amelyek az Indóház utca, Kinizsi utca, Sió csatorna és a Balaton által körülhatárolt területen működnek, és éjfél utàn is nyitva szeretnének tartani. 

Több, már élő gyakorlathoz hasonlóan Siófokon is fizetni kell a betétdíjas poharakért
Fotó: Varga Jennifer / Index

Betétdíjat kell fizetni a poharakért a Balatonon

Siófok polgármestere, Lengyel Róbert a környezettudatosság erősítésével, illetve a családbarát város koncepciójának támogatásával indokolta az intézkedés szükségességét.

Bár eleinte a Somogy Megyei Kormányhivatal jogszabályellenesnek találta a rendeletet, az önkormányzat bírósághoz fordult az ügyben, és a törvényszék a városnak adott igazat. A hírről a hirbalaton.hu számolt be, a sonline.hu-ra hivatkozva.

A műanyag poharakért egyszer fizetünk

A repoharak bevezetésére irányuló intézkedés azokat a vendéglátó- és szórakozóhelyeket érinti, amelyek eddig egyszer használatos műanyag poharakat használtak. Nekik az éjszakai nyitva tartás alatt repoharakat kell alkalmazniuk.

Vendégeik számára a poharak egyszeri, 500 forintos díjért vásárolhatók meg, a visszaváltáskor token, azaz egy kis műanyag zseton jár cserébe, amivel később ismét hozzájuthatnak a betétdíjas poharakhoz.

A betétdíj összege a fogyasztást követően készpénzre nem váltható

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.